A Huszár Gál Városi Könyvtár idén is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, melynek keretében október első hetében különböző programokkal, előadásokkal várja látogatóit.
2024. szeptember 6-án, pénteken 17 órától Fűzfa Ildikó grafika-és festménykiállításán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban. A kiállítást megnyitja: Bősi Éva a Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület elnöke, zenés produkcióval közreműködik: Takács Gergely és Slezák Csaba. A tárlat 2024. szeptember 28-ig megtekinthető a könyvtár emeleti kiállítóterében.
Következő bejegyzésünkben a 2023-as esztendő leggyakrabban kölcsönzött dokumentumait vesszük sorra a felnőtt és gyermekirodalmat, illetve az Info-Pont kölcsönzéseit vizsgálva. A tavalyi évben is nagyon lelkesnek bizonyultak könyvtárhasználóink, hiszen összesen 94.408 db dokumentumot (könyvet, DVD-t, CD-t és hangoskönyvet) kölcsönöztek könyvtárunkból.
65 évvel ezelőtt, 1957 áprilisában jelent meg a Gazdálkodás című agrárökonómiai tudományos folyóirat első száma.
A fenti jelzővel illette magát a Mosonszentmiklóson született költő,
kiadói szerkesztő abban a bejegyzésében, amit könyvtárunk vendégkönyvébe
írt. 1923. október 28-án Kops István néven látta meg a napvilágot,
1944-től használta anyai nagyapja vezetéknevét. Az önmaga által költött
legendával szemben édesanyja nem az ő, hanem a testvére születésekor
halt meg 1925-ben. Ezt követően valóban napszámosként dolgozó nagyszülei
nevelték fel.

A Huszár Gál Városi Könyvtár idén is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, melynek keretében október első hetében különböző programokkal, előadásokkal várta látogatóit.
2023. szeptember 8-án, pénteken 17 órától Régi idők esti meséi címmel nyílt kiállítás Törökné Salamon Magdolna horgolt figura gyűjteményéből a Huszár Gál Városi Könyvtár emeleti kiállítóterében.
Idén nyáron is rengeteg izgalmas, színes programmal várta látogatóit a Huszár Gál Városi Könyvtár...
2023.
március 29-április 21-ig Titkos kalendárium címmel nyílt Fekete István
emlékkiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtárban.
Az író 120. születésnapja alkalmából,
2020-ban útnak induló tárlat egy hiánypótló irodalmi munkásságnak adózó
megemlékezés az életművet gondozó Móra Kiadó részéről. Fekete István a
magyar irodalom azon kevés szerzőinek egyike, aki műveinek tárgyaként
szinte minden esetben a természetet és állatvilágot választotta, és az
ember és természet kapcsolatát mutatta meg alkotásaiban
Mit mondhatunk el róla?
Sokat,
miközben alig találjuk a szavakat. 200 éve született, fiú, barát, férj,
apa, költő, művész, vátesz, politikus, fiatalon meghalt lázadó, aki meg
akarta váltani a világot, és közben olyat hozott létre, amiről még
kétszáz év múlva is beszélnek...

Következő bejegyzésünkben a 2022-es esztendő TOP5 leggyakrabban kölcsönzött dokumentumait vesszük sorra a felnőtt és gyermekirodalmat, illetve az Info-Pont kölcsönzéseit vizsgálva. A tavalyi évben is nagyon lelkesnek bizonyultak könyvtár-használóink, hiszen összesen 81.989 darab dokumentumot (könyvet, DVD-t, CD-t és hangoskönyvet) kölcsönöztek könyvtárunkból.
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A könyvtárunk emeleti kiállítóterében berendezett kiállításunkkal Bálint Ágnes születésének 100. évfordulójára emlékezünk.🐻📺📚
Intézményünk 2022-ben is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, melynek keretében október első hetében különböző programokkal, előadásokkal várjuk látogatóinkat. Kollégáink ez évben is igyekeztek minden korosztály számára izgalmas, tartalmas és széles körű érdeklődésre számot tartó programot biztosítani.
Légből kapott történetek című cikkünk folytatásában a magyaróvári hősökről emlékezünk meg. Az első világháború ismert helyi hősei közül többen civil életük során sem tudtak teljesen elszakadni a repüléstől, hiába lett közülük valaki híres akadémiai tanár, országgyűlési képviselő, vagy akár jó nevű építész. Néhányuknak azonban a civil élet lehetősége nem adatott meg, mert szolgálati kötelességük teljesítése közben életüket veszítették.
Légből kapott történetekben megismerheted azokat a repülő eszközöket, melyek lakóhelyünk egén szálltak.
A járvány okozta nehézségek ellenére a 2021-es évben is igyekeztünk a különböző korosztályok, és a különféle érdeklődési körű látogatók számára izgalmas, valamint tartalmas programokat biztosítani.
Könyvtárunkban tekinthető meg az a kiállítás, ami
Radó Gyuláné (Kenesei Ilona) életét és munkásságát mutatja be. A kiállítás a
Csatangoló Tánccsoport és Hagyományőrző Egyesület és az
Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely együttműködésében valósult meg. A mosonmagyaróvári könyvtár lehetőséget kapott arra, hogy
bemutassa ezt a városunkhoz is kötődő életutat.


Könyvtárunkban
2021. október 25. és november 20. között tekinthető meg az a
kiállítás, ami a
Csatangoló Tánccsoport és Hagyományőrző Egyesület és az
Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely együttműködésében valósult meg a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. A kiállítás kurátora,
a kiállítási anyag összegyűjtője Eto-Papp Beáta.Lehetőséget kaptunk a kiállítási anyag bemutatására, amit ezúttal is szeretnénk megköszönni.
Kenesei Ilona a 20. század első évtizedében a mi városunkban élt és tanított, munkájáról, eredményeiről több ízben is beszámolt a korabeli helyi sajtó. Azt szeretnénk, hogy Mosonmagyaróvár lakói is megismerjék fő vonalakban ezt a kiemelkedő életutat és munkásságot.


Könyvtárunkban akár helyismereti kutatással is foglalkozhat nyári szabadsága alatt. Ebben segítségére van a helyismereti gyűjtemény gazdag könyv és hírlapgyűjteménye 📰🗞, valamint saját fejlesztésű és vásárolt adatbázisai 💻
Egy szerény kutatás eredményét, ami lakóhelyünk vadászati múltjával foglalkozik itt olvashatják. 🐗🦃🐇
Egész nyáron, szünet nélkül, hétfőtől péntekig várunk a légkondicionált könyvtárban programokkal és sok új filmmel, könyvvel! 😉
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával - minden évben Internet Fiestára hívja a hazai könyvtárakat. Idén sincs ez másképp, azonban rendhagyó módon, most az online térben valósul meg ez az esemény, melyhez könyvtárunk is csatlakozott.
2020. december 16-án a könyvtár bezárta kapuit olvasói előtt. A látogatási tilalom miatt azonban már november 11. óta nem fogadhattuk a megszokott módon olvasóinkat. Akinek igénye volt rá, több mint egy hónapon keresztül élhetett az „online kölcsönzés” lehetőségével.
A 2019-ben történt energetikai korszerűsítés után, 2021-ben egy CLLD-s pályázatnak köszönhetően 30,5 millió forintból újul meg (új padlóburkolat, új polcrendszer) a könyvtár emeleti olvasói tere. Közel 7 millió forintos önkormányzati forrásból az emeleten található látogatói mosdók teljes körű felújítására, illetve a teljes emeleti szint festésére is sor kerül.
Képes beszámolónkban azt szeretnénk röviden bemutatni, hogy mit is takar ez a felújítás.
2020 a lehetőségek és kihívások éve volt számunkra. Újranyitottunk, majd bezártunk és jöttek a megoldások, hogy ne maradjon senki olvasnivaló nélkül.
2020-ban immáron 15. alkalommal került sor a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményt és résztvevőt megmozgató rendezvénysorozatára, az Országos Könyvtári Napokra. A hagyományosan minden év október elején megrendezésre kerülő könyvtári programsorozathoz természetesen könyvtárunk is csatlakozott ebben az évben is, melynek keretén belül három programon vehettek részt az érdeklődők.
Száz éve, 1920. szeptember 26-án született Magyaróváron
Hárs Ernő közgazdász, költő, műfordító. Eredeti neve Haniffel Ernő volt. Édesapja, Haniffel Károly Jenő a főhercegi uradalom szolgálatában állt, a család az Akóts-malom épületében lakott. Hárs Ernő
Kereszt és koszorú című könyvében szeretettel vallott e helyhez kötődő
emlékeiről

2020 elején úgy terveztem, hogy az online lexikon a korábbi évekhez hasonlóan 5-10 újabb szócikkel fog bővülni, de nem így alakult.
A városi könyvtárat is érintő látogatási tilalom ideje alatt igyekeztem - a közel negyed évszázad alatt összegyűjtött - névjegyzékemből az online lexikonba minél több életrajzot elkészíteni. Nagy segítséget jelentett kutatómunkámban, hogy rövid időre, több fontos országos adatbázis ingyenes elérhetővé vált.
Kollégáink a nehéz helyzetben is mindent megtesznek, hogy "legalább" a kölcsönzés megvalósulhasson és olvasóinkhoz eljuthassanak a kívánt dokumentumok! 😉
Részletekért kattints ide
Idén sajnos nem tudjuk személyesen elkalauzolni az érdeklődőket az internet,
valamint digitális világ rejtelmeibe, az Internet Fiesta fejtörői
azonban várnak mindenkit az online térben. 😉

🛈Információra van szüksége ❓ Segítünk ❗
Kedves
Olvasóink!
E
rendkívüli helyzetben segíteni szeretnénk Önöknek, hogy együtt vészeljük át ezt
a nehéz időszakot és tegyük könnyebbé az otthon maradást, és kissé pótolni a
személyes könyvtárlátogatást.

2020. január
10-én öt hónap után újra kinyitotta kapuit a könyvtár,
amelyen energetikai korszerűsítést és a teljes épület akadálymentes
megközelítését lehetővé tevő munkákat végeztek.
Képes
beszámolónk ennek az egy napnak az eseményeiről, történéseiről szól, amit mi
nemes egyszerűséggel „csak” ünnepnek neveztünk el. A nap végére
bebizonyosodott, hogy olvasóink is annak érezték ezt, akik hosszú idő után
örömmel vették birtokba megújult
„birodalmukat”.
A könyvtár 2020. január 10-én,
pénteken nyílt nap keretében nyitja meg újra kapuit olvasói előtt. A részletes programról a későbbiekben tájékoztatjuk látogatóinkat. 😀🚪
2020. január 24-ig lehetőség lesz az ingyenes
beiratkozásra, illetve a könyvtári tagság megújítására. A kikölcsönzött
könyveket 2020. január 31-ig késedelmi díj fizetése nélkül tudják
visszajuttatni könyvtárunkba, ez nem vonatkozik a 2019. július 29-e előtt
keletkezett tartozásokra.
Szeretettel várjuk jelenlegi és leendő olvasóinkat! 😊
2019. július 29-én energetikai korszerűsítés miatt
a Huszár Gál Városi Könyvtár bezárta kapuit olvasói előtt. Képes sorozatunkban
bemutattuk, milyen tennivalók vártak az itt dolgozó szakemberekre, hogyan
haladtak a munkálatok.
Mi, könyvtári dolgozók nem csupán „elszenvedői”
voltunk az átalakításnak, hanem a szakmánkban aktív résztvevői is.
Előkészítettük a munkaterületet a szakemberek részére, dokumentáltuk a
munkafolyamatokat és emellett természetesen könyvtári háttérmunkát is
végeztünk. Mostani írásunkban erről
olvashatnak.
🔨💻

2019. november
25-én a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület és a Huszár Gál Városi Könyvtár
szervezésében helytörténeti vetélkedőt tartottak a Flesch Központban. Témája
lakóhelyünk kereskedelmének és vendéglátásának története volt.
A megmérettetésen városunk négy oktatási
intézményének felső tagozatos tanulóiból álló, 4-4 fős,
csapatai vettek részt.
2019. július 29-én energetikai
korszerűsítés miatt a könyvtár bezárta kapuit olvasói előtt. Milyen munkálatok zajlanak? Hol tartunk most? Mi vár még ránk? Képes beszámolónkból megtudhatja. 😉
2019. július 29-én energetikai
korszerűsítés miatt a könyvtár bezárta kapuit olvasói előtt. Milyen munkálatok zajlanak? Hol tartunk most? Mi vár még ránk? Képes sorozatunk folytatódik.
Javában
folynak az energetikai korszerűsítés munkálatai könyvtárunkban. Mindennapjaink
megváltoztak, nem keresgélünk, pakolunk könyveket, filmeket, nem találkozunk a
kedves olvasókkal. Most kevésbé látványos munkafolyamatokat végzünk, azonban
ezek is elengedhetetlenek és szükségesek a zökkenőmentes működéshez.
Ugyan
a felújítás idejére zárva tartunk, de a már hagyománnyá vált Országos Könyvtári Napok nem maradnak el, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan most is csatlakozunk a programsorozathoz.
2019. július 29-én
energetikai korszerűsítés miatt a Huszár Gál Városi Könyvtár bezárta kapuit
olvasói előtt. Hogy mit takar ez a kétszavas kifejezés, milyen tennivalók vártak az ebben részt vevő szakemberekre, könyvtárosokra, megtudhatják képes sorozatunkból.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése