"A szerelem elindít, a személyiség megtart" - Az intimitás megélése a párkapcsolatban

Az intimitás megtapasztalása számos megélést hívhat elő bennünk - tudtuk meg Igazi Barbara, személyiségfejlesztő terapeuta múlt heti előadásából - de az nagyon lényeges, hogy engedjük meg a párkapcsolatban, hogy az érzéseink hozzáférhetőek legyenek, a kereső lelkek egymásra találjanak, és a saját belső világunk feltárása által hívjuk be a meghittség megtartó erejét, mindezt pedig a kölcsönösség elve mentén tegyük. Az intimitás a latin intima szóból ered, melynek jelentése: legbelső. Összefüggésbe hozható az intimatus latin kifejezéssel is, amely azt foglalja magában, hogy valamit tudottá teszünk a másik számára. Egybeolvasztva pedig így szól a meghatározás: "Tudottá teszek valamit a másik számára a legbensőmből." - hallhattuk az előadás bevezető részében a szakértőtől. Az intimitás formái Az intimitás ötféle síkon valósulhat meg. Az egyik - talán a legfontosabb - az érzelmi dimenzió, amely az érzéseinkért, a félelmeinkért, valamint a vágyainkért felel. Az intellektuális s...

Találkozzunk a könyvtárban az Országos Könyvtári Napokon


Intézményünk 2021-ben is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, melynek keretében október első hetében különböző programokkal, előadásokkal várjuk látogatóinkat. Kollégáink ez évben is igyekeztek minden korosztály számára izgalmas, tartalmas és széleskörű érdeklődésre számot tartó programot biztosítani.

A könyvtári hét első programja a krimi rajongóinak kedvez majd. Október 5-én kedden, 17 órától Tircsné Dr. Propper Valéria, irodalomtörténész, a miskolci könyvtár nyugalmazott igazgatója „A krimi koronázatlan királynője: az ismeretlen Agatha Christie” címmel tart előadást. Az programon résztvevők sok-sok érdekességet hallhatnak majd Agatha Christie életéről, de az előadó nem csupán életrajzot ismertet majd: szó lesz többek között a regények ihlető körülményeiről, a két legfontosabb nyomozófigura Poirot 👀🔫 és Miss Marple 👵👒 alakjainak ihlető személyeiről, sőt az Agatha Christie regényekben felfedezhető magyar vonatkozásokról is.


Október 6-án, szerdán 17 órától egy már-már hagyománnyá vált programra kerül sor könyvtárunkban: Dr. Kocsis Sándor Rendhagyó technikaóra - Tornyok alatt, hidak felett című előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A programon közreműködik Vitéz Vilmos.
Dr. Kocsis Sándor gyémántdiplomás gépészmérnök sok-sok illusztrációval arról fog mesélni az érdeklődőknek, hogy a múltban milyen szerepet töltöttek be a hidak 🌉 és a tornyok az emberiség, vagy akár egy adott ország életében. Nem élettelen mérnöki alkotásokról lesz szó: a hidak embereket, emberi közösségeket kötnek össze. Megemlítésre kerülnek a múlt és a jelen között jelképes hidat képező nemzeti ünnepeink is. A tornyok építésével elődeink az égiekkel kívántak kapcsolatba lépni. A templomtornyok a Teremtő dicsőségét, a világi építmények az Ember, az építő dicsőségét hirdetik. Napjaink egymással versengő szuper-felhőkarcolóinak előképe a Bibliában szereplő Bábel tornya. Az informatív, egyben gondolatébresztő, nem csupán technikatörténeti előadás a könyvtár és a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület közös rendezvénye.


Október 7-én, csütörtökön 14:30-tól a gyermekeké lesz a főszerep. A Táncreakció trió „Rajzoltam egy köpcös kandúrt” 🐱 című verses-zenés koncertjét élvezhetik majd az ifjabb látogatók. A budapesti TáncReakció trió megzenésített versfeldolgozásokkal hozza közelebb a gyermekeket, fiatalokat a versek világához. A zenekar ezúttal a Csík Mónika verseiből készült, „Rajzoltam egy köpcös kandúrt” című zenélő rajzfüzetével várja majd a kicsiket, hogy egy izgalmas és interaktív koncert keretében varázsolja őket a versek világába.


Október 8-án, pénteken 17 órától Magyarország egyik méltán népszerű youtubere, Dóczi Attila Attis, a Tanulom Magam Youtube-csatorna megálmodója és tulajdonosa látogat el hozzánk. A közel 250.000 feliratkozóval rendelkező csatorna arca, Attis informatív és edukatív videóival robbant be a köztudatba. Attis gyakorlatilag minden témában otthon van: csatornáján a lehető legkülönbözőbb területekkel foglalkozik. A tartalmakban közös, hogy Attis mindig rendkívül felkészülten, mégis mindenki számára befogadható, humoros és szórakoztató formában edukálja nézőit. A videók egyik nem titkolt célja a tudásmegosztás: a csatorna üzemeltetője azonban a szakzsargon mellőzésével, élvezetes módon vezeti be a nézőit különféle, izgalmasabbnál izgalmasabb témákba.



Idén is lesz megbocsátás hete, melynek keretében a visszahozott dokumentumok fejében késedelmes olvasóinknak elengedjük tartozásait. 📑📚

Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a könyvtári hét programjainak megvalósulása, illetve az azokon való részvétel feltételei az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően alakulnak majd. Megértésüket köszönjük.😊

A könyvtári hét programjaira a belépés díjtalan.


Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! ☺

Megjegyzések