Az 1873. évi
bécsi világkiállítás egyik nagy szenzációja a Franciaországból érkezett 25 méter átmérőjű
ballon-kilátó, kötött léghajó (ballon captif) volt. A tervek szerint
gondolájában 15 embert is magasba tudott volna emelni, akik néhány száz méter
magasságból élvezhették volna a kiállítás és a császárváros látványát. Az
időjárás azonban közbeszólt. 1873. június 29-én kora délután Bécsben hatalmas
vihar kerekedett, az orkán erejű szél elragadta a gázzal már feltöltött
léggömböt. Az elszabadult eszköz Moson
megyében, Levél község határában ért földközelbe. Itt felkeltette Budó Jakabnak,
a magyaróvári Fekete Sas szálloda bérlőjének az érdeklődését. Budó több ember
segítségével a földre húzatta a selyemből készült gömböt, majd feldaraboltatta
és hét szekéren Magyaróvárra szállíttatta. Az ügynek nagy sajtóvisszhangja
kerekedett, Magyaróvár nevét külföldön is megismerték az újságolvasók. A „becsületes”
megtalálót „lelet eltitkolása” miatt perbe fogták. A léggömb darabjait Párizsba vitték, de
helyreállítani már nem tudták.
1895 augusztusában
egy 12 méter
átmérőjű katonai léggömb hajtott végre kényszerleszállást Rajka határában,
amelynek során a személyzet mindkét tagja megsérült. A közlekedési eszköz 45 perc
alatt tette meg a Bécs-Rajka közötti 90 km-es utat, nagyobb sebességgel, mint
amivel a korabeli vonatok közlekedtek. A baleset rámutatott a léggömbök
legnagyobb hibájára, az irányíthatatlanságra.
A motorral
felszerelt, kormányozható léghajók elkészítése terén a huszadik század elején
ádáz verseny folyt két német feltaláló August von Parseval és Ferdinand von
Zeppelin között. A küzdelmet végül Zeppelin nyerte meg. Osztrák-Magyar Monarchia
hadseregének első léghajói azonban Parseval rendszerűek voltak.
Egy ilyen
léghajója repült át a Magyaróvár felett 1910 októberében és 1912 júniusában is,
Győr lakói jobban jártak, mert ott mind a két alkalommal le is szállt a lakosság
nagy örömére.
A Parseval két
látogatása között első ízben repülőgépek tűntek fel városunk felett, a repülés
terén az 1911-es év igazi áttörés volt. A huszadik század elején az Osztrák
Magyar Monarchia területén a levegőnél nehezebb repülő eszközökkel való
kísérletek fő helyszíne Bécsújhely volt, itt lehetett a repülés tudományát is
elsajátítani. Itt tett pilóta, a korabeli elnevezés szerint aviatikus vizsgát
1911. június 10-én a magyar Székely
Mihály (1885-1959).
Székely Szarvason született, a Műegyetemen folytatott
tanulmányokat, majd francia földön kötelezte el magát a repüléssel. Legnagyobb
teljesítménye első magyarként a Bécs-Budapest-Bécs távrepülés végrehajtása
volt. 1911. július 19-én Bécsújhelyről szállt fel egyfedelű gépével. Hetvenöt
kilométer megtétele után szállt le a Moson megyei Miklóshalma legelőjén, ahol Fazekas
Lajos községi jegyző üdvözölte. Közel 3 órát töltött ott, és ott várta be
barátját Otto Hieronimust, a kor híres autóversenyzőjét, aki személygépkocsin
követte és szállította számára az üzemanyagot. Győrben még hosszabb időn át
tartózkodott, végül 20 óra 35 perckor landolt Budapesten, a Rákos-mezőn. Néhány
nap pihenő után visszaindult Bécs irányába, szerelői, valamint a sajtó néhány
képviselője autóval követte. Székely 60 lóerős motorral felszerelt, Pischof
Autoplan típusú gépe július 25-én este 7 óra körül tűnt fel Horvátkimle
irányából Magyaróvár felett. A repülőgép néhány kört tett a város felett, majd
a vasúti töltés mellett, Magyaróvártól három kilométerre leszállt. Ekkor
valóságos népvándorlás indult meg a különös „gépmadárhoz”. Székely Mihály másfél
órás ünneplés után repült tovább Pozsonyig, a kísérő autók lámpáit
követve. A vármegye a későbbiekben sem
feledkezett meg a hős aviatikusról. Azt tervezték, hogy emléktábla és
emlékplakett örökítse meg első miklóshalmi leszállásának helyét, és
bekapcsolódtak a Székely Mihály repüléseit támogató gyűjtésekbe is.
Szűkebb
hazánkban is valóra váltak Ruff Andornak, a Mosonvármegye szerkesztőjének
1909-ben lejegyzett sorai:
„Az ember, a földhöz ragadt, sárból gyúrt
ember elszállt a földről, beköltözött a híg levegő úttalan és akadálytalan
birodalmába, úrrá lett a meghódíthatatlannak látszó kék égen, a szelek
birodalmán, a levegőn.”
A derűs és
optimista hangulat azonban nem sokáig tartott. 1914. június 20-én Fischamend
mellett, nem messze az akkori osztrák-magyar határtól bekövetkezett a monarchia
legnagyobb légi katasztrófája. Katonai gyakorlat során az M.III Körting léghajó
egy kétfedelű repülőgéppel ütközött össze. A baleset következtében összesen
kilenc ember veszítette életét, ezt követően leálltak a léghajók
fejlesztésével. Az eset mélyen megrázta Moson megye közvéleményét is. Az
áldozatok közül ketten (Johann Hauswirth, Ernst Hofstätter) két évvel korábban
a Parseval fedélzetén Győrben is népszerűsítették a repülést.
A szerencsétlenség
után negyven nappal kitört az első világháború. A Nagy Háború kezdetén csak
félszáz hadra fogható repülőgép és tucatnyi léghajó állt a császári és
királyi légierő, akkori szóhasználat szerint a légjáró csapatok rendelkezésére.
A háborús veszteségek hatására jelentős fejlesztéseket hajtottak végre mind a
repülőgépgyártás, mind a megfelelő személyzet kiképzésének területén. A magyar
repülők helytállásának ellenére az antant erők légi fölénye mindvégig
egyértelmű volt.
A következő
lapszámban néhány tragikus eseményről is olvashatnak, és megismerhetik a
repülés hőskorának helyi hőseit, áldozatait is.
A cikkben szereplő
képek forrása:
A
ballon elszabadul (1873) – Képes Kiállítási Lapok Új folyam 1873. 2. sz. 13. p.
Kényszerleszállás
Rajkán (1895) – Das Interessante Blatt 14. évf. 1895. 34. sz. 1. p.
Székely
Mihály aviatikus (1911) – Vasárnapi Újság 58. évf. 1911. 31. sz. 619. p.
- Kimlei Péter -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése