Nem csak nézni, látni is - A barátaim című könyvet ajánljuk!

Bejegyezte: –
Kedves Olvasó! Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy igazi Backman-rajongó vagyok, így valószínűleg nem is fogok tudni túl objektív ajánlót írni az író legújabb könyvéről, mely A barátaim címet viseli. Elfogult vagyok, de ez nem is csoda, mert Backman mindig keserédes, fanyar humorral, a leglehetetlenebb hasonlatokkal tárja elénk olyan módon ezt a furcsa létezést, hogy néha még azt is megkérdőjelezzük, amit eddig a világról saját tapasztalataink alapján befogadni mertünk. A perspektíva lehet egyszerre ugyanaz, de mégis egészen különböző? A vágyak és a vágyott csend egyszerre bújhat meg a szereplőkben - ahogy A barátaim főhőseiben is - és akár irányt is mutathat.  "Ennyi az élet. Ennyit lehet remélni. Nem szabad arra gondolni, hogy egy nap vége szakad,különben gyáván élsz majd, nem szeretsz túlságosan, nem énekelsz túl hangosan. Magától értetődőnek kell venned, gondolja a művész,  úgy az egészet:a napfelkeltéket, a lassú vasárnap reggeleket, a vizes lufikat, a másik szuszogását a n...
0

Murinai Angéla: Az alkalmazkodás a legjobb túlélő technikánk

Bejegyezte: –



Murinai Angéla író, pedagógus, kreatív írásoktató fantasztikus "Élni, túlélni, jól élni” c. előadásában tabuk nélkül beszélt gyászról, emigrációról, hazatérésről és belső erőről. Volt szó - többek között - anyaságról, szerelemről, döntésekről, traumákról, veszteségről, illetve az alkalmazkodó újrakezdésről is.

Megrendülten hallgatta a közönség, ahogyan a szerző legidősebb fia elvesztéséről mesélt. Az írónő visszautazott arra a máltai szigetre, ahol a tragédia történt, hogy könnyeinek, érzéseinek szabad utat engedjen: meditált, segítő szimbólumokkal kavicsokat festett, és kiírta magából a legmélyebb fájdalmát. Ebből a feldolgozhatatlan életeseményből született meg a Mikor feltámad a szél c. regénye, amely sokkal több egy gyászfeldolgozó kötetnél.

A legnagyobb veszteségben – egy gyermek, majd egy társ halálában – is rejtőzhet olyan életerő, amely továbbviszi az embert az útján, ha amellett dönt, hogy előre megy tovább, és nem süllyed el örökre a gyász bénító érzésében. Az írónőtől előadásában megtudtuk, hogy csakis úgy lehet tovább menni az úton, ha darabokra bontjuk a létezést. „Hiszen a szívünk dobog tovább, a tüdőnk lélegzik, a nap is felkel újra, és este nyugovóra is tér. Ha a mindennapi dolgokban kezdjük észrevenni a szépet, akkor az életünk is szépen lassan építkezni kezd. Az alkalmazkodás pedig az egyik legjobb túlélő technikánk.”

Murinai Angéla az AnyaSzív és a 10 okom a haragra c. könyve kapcsán mesélt a nők társadalomban betöltött szerepéről is, a női közösségek megtartó erejéről, valamint a rájuk nehezedő nyomásról is. Nem utolsósorban pedig az anyaság témakörét – mint a „cukormázba” mártott álomképet – állította szembe a valóság uralta rendszerrel: bármennyire tabunak számít is, igenis szabad megkérdőjeleznünk életünk egyik talán legfontosabb, vállalt döntését.

”Anyaként az egyik legfőbb kérdésünk, amikor sok évtizednyi munka után ránézünk a már felnőtt gyerekeinkre az,
hogy vajon megérte-e.”

Az előadás lezárásaként – a szimbolizmus erejével élve – az életet, illetve az átélt traumákat a japán kintsugi (aranyvarrás) hagyományához hasonlította.
„Ez a törött porcelánok helyreállításának művészete: nem elrejtik a hibát, hanem arannyal ragasztják össze a széttört edények darabjait. (…) Az arany nem elfedi a sérüléseket, hanem kiemeli, és az új egész már nem a régi tökéletességet, hanem a megélt történetet hordozza magában.”             
Murinai Angéla őszintén vallja, hogy nem túlélünk, hanem a saját törésvonalunk mentén válunk jobbá. 

"Az ember elképzel valamit, gondol valamit az életéről, majd utána alkalmazkodik ahhoz, amit a körülmények dobnak.”


~ Simon Barbara ~ 




Megjegyzések

Megjegyzés küldése