"A szerelem elindít, a személyiség megtart" - Az intimitás megélése a párkapcsolatban

Az intimitás megtapasztalása számos megélést hívhat elő bennünk - tudtuk meg Igazi Barbara, személyiségfejlesztő terapeuta múlt heti előadásából - de az nagyon lényeges, hogy engedjük meg a párkapcsolatban, hogy az érzéseink hozzáférhetőek legyenek, a kereső lelkek egymásra találjanak, és a saját belső világunk feltárása által hívjuk be a meghittség megtartó erejét, mindezt pedig a kölcsönösség elve mentén tegyük. Az intimitás a latin intima szóból ered, melynek jelentése: legbelső. Összefüggésbe hozható az intimatus latin kifejezéssel is, amely azt foglalja magában, hogy valamit tudottá teszünk a másik számára. Egybeolvasztva pedig így szól a meghatározás: "Tudottá teszek valamit a másik számára a legbensőmből." - hallhattuk az előadás bevezető részében a szakértőtől. Az intimitás formái Az intimitás ötféle síkon valósulhat meg. Az egyik - talán a legfontosabb - az érzelmi dimenzió, amely az érzéseinkért, a félelmeinkért, valamint a vágyainkért felel. Az intellektuális s...

Internet Fiesta 2021

DIGITÁLIS ÍRÁSTUDÁS – DIGITÁLIS TANULÁS – KÖNYVTÁR

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával - minden évben Internet Fiestára hívja a hazai könyvtárakat. Idén sincs ez másképp, azonban rendhagyó módon, most az online térben valósul meg ez az esemény.

Az internet szerves részét képzi a mindennapjainknak, így az idei esemény a digitális írástudásra, az internet felhasználási lehetőségeink minél szélesebb körű bemutatására fókuszál. A programok 2021. március 18-25. között valósulnak meg a virtuális térben.

Könyvtárunk idén is csatlakozott az eseményhez, mely keretén belül a következő "programokon vehetnek részt" az érdeklődők:


A címekre rákattintva érhetik el a tartalmat: 


Megjegyzések