Mit mondhatunk el róla?
Sokat, miközben alig találjuk a szavakat. 200 éve született, fiú, barát, férj, apa, költő, művész, vátesz, politikus, fiatalon meghalt lázadó, aki meg akarta váltani a világot, és közben olyat hozott létre, amiről még kétszáz év múlva is beszélnek.
A wikipedián és az arcanumon megjelent életrajzi ismertető elegendő lenne egy sok száz oldalas regény megírására. A könyvtári adatbázisokban kutatva sok ezer könyv, cikk, elemzés áll rendelkezésünkre, amely mind más és más aspektusból közelíti meg munkásságát. A Google kereső első három találata az életrajza és a mek.oszk.hu nagyszerű gyűjteménye, de az oldal aljára görgetve a neve még egy tinidalban is feltűnik.
A nagy könyváruházak listáin szereplő, legutóbb megjelent kötete, a Szerelem gyöngyei ciklusának új kiadása még nincs egy éves. De ott szerepel mellette a gyűjteményes kötete, válogatások, János vitéz, A helység kalapácsa, Az apostol. Leporelló és diafilm formában a keresztfiának, a későbbi neves költő és népmesegyűjtő Arany Lászlónak írt verse.
Az elmúlt évszázadokban sokan, sokféleképpen próbálták megérteni, miről is írt valójában. Csoportosítani a verseit, kategóriákba erőltetni, egyértelmű magyarázatokkal ellátni; hol a költő személyére fókuszálva és életének állomásai tükrében, hol a szövegeken és az intertextusokon keresztül, máskor politikai vagy világnézeti szemüvegen, vagy művésztársainak munkáin át.
Vajon mitől olyan aktuális még ma is a költészete? Mert egyértelműnek és egyszerűnek tűnik, amit írt? Vagy mert az ő versei azok, melyekkel az ember kisebb megszakításokkal, de kiscsoporttól érettségiig mindenféle minőségben találkozik? Művei egy olyan korban születtek, amikor egész Európában nagyjából egyszerre köszöntött be a nemzettudat kialakulása és a romantika korszaka. Egy olyan pezsgő, sokrétű, olykor szürreális és mégis a gyökerekhez visszatérő művészi tér ez, ahol végre megfért egymás mellett Kazinczy nyelve az egyszerű falusi témákkal, ahol összekapaszkodhatott egy szegénylegény kalandos útja Odüsszeusz honkeresésével.
Mindezt reménnyel és erővel megtöltve, olyan energiával, amiből még hiányzik a megfontolt és higgadt óvatosság, a rutin és az évek visszafogott tapasztalásai, átadva a teret a merész újításoknak, törekvéseknek, amely minden tizen-huszonévesnek sajátja egészen a mai napig. A "mi majd jobban fogjuk csinálni mint az idősebbek, megváltjuk a világot," illúziója. Hogy ebből mi és hogyan sikerült, már tudjuk, de a vágy és a törekvés múlhatatlan.
S ahogy Rómeó és Júlia sem öregszenek soha, úgy ez az életmű is örök lenyomata marad egy századnak, amely kifordította tengelyéből a világot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése