Az intimitás megtapasztalása számos
megélést hívhat elő bennünk - tudtuk meg Igazi Barbara,
személyiségfejlesztő terapeuta múlt heti előadásából - de az
nagyon lényeges, hogy engedjük meg a párkapcsolatban, hogy az
érzéseink hozzáférhetőek legyenek, a kereső lelkek egymásra
találjanak, és a saját belső világunk feltárása által hívjuk
be a meghittség megtartó erejét, mindezt pedig a kölcsönösség
elve mentén tegyük.
Az intimitás a latin intima szóból
ered, melynek jelentése: legbelső. Összefüggésbe hozható az
intimatus latin kifejezéssel is, amely azt foglalja magában,
hogy valamit tudottá teszünk a másik számára.
Egybeolvasztva pedig így szól a
meghatározás: "Tudottá teszek valamit a másik számára a
legbensőmből." - hallhattuk az előadás bevezető részében
a szakértőtől.
Az intimitás formái
Az intimitás ötféle síkon
valósulhat meg. Az egyik - talán a legfontosabb - az érzelmi
dimenzió, amely az érzéseinkért, a félelmeinkért, valamint a
vágyainkért felel. Az intellektuális síkon a gondolataink,
véleményeink megfogalmazása, ütköztetése történik meg.
Tapasztalati intimitásról a közös élmények, tevékenységek
megélése által beszélhetünk, ekkor születnek ugyanis a "csak
mi tudjuk pillanatok" – tette hozzá a terapeuta.
További
szintre a spirituális kapcsolódás létrejöttével léphetünk,
amely a közös értékekre, hitrendszerre és közel azonos
világnézetre épít, ezáltal is mélyítve a felek egymás iránti
őszinte elköteleződését.
A testi intimitás pedig - a
párkapcsolat szerves részeként - a szeretetteljes érintésekben,
a töltekező ölelésekben, valamint a szexualitásban kap
hangsúlyos szerepet.
Esther Perel pszichoterapeuta szerint
az emberi létezésben örök kettőség feszül: az otthon melegében
megteremtett, biztonságot adó kiszámíthatóság áll szemben a
vágyott titokzatossággal, amely a külön töltött "én-,
illetve a te-idő" által érkezteti vissza a párokat
sejtelmesség izgalmas fátyla mögé. Igazi Barbara különösen
fontosnak tartja, hogy a párunkat lássuk olyan tevékenységben,
amelyet szenvedéllyel tud művelni, hiszen - bármilyen furcsán is
hangzik - de "a vágy az agyban születik". Továbbá a
hétköznapokban megélt távolság is eredményes lehet, hiszen ez
is az egymás utáni vágyódást erősítheti.
Esther Perel gyönyörű gondolatával
figyelmeztet minket a szakértő arra, hogy a mindennapokban kell
megőrizni a szerelmet, az egymás iránti vágyat, valamint az igazi
kapcsolódást. "Az otthon biztonságában is tudjuk megtalálni
azt az idegent, akibe beleszerettünk." Ha ezt törekvésként
tűzzük ki magunk elé, akkor nagyon sokat tehetünk párkapcsolatunk
ápolásáért. - tette hozzá Igazi Barbara, személyiségfejlesztő
terapeuta.
A párkapcsolat, mint tükör
Igazi Barbara az
előadás során kifejtette, hogy nem véletlenszerűen választunk
párt. A párválasztás tudattalan motivációi összetettek és
sokrétűek, a korai gyermekkori tapasztalatok, szülői minták és
a személyiség mélyebb rétegei által meghatározottak.
A párkapcsolat
ugyanis nem tiszta lappal indul. Mindannyian érkezünk bele egy
érzelmi és kapcsolati történelemmel, amelyben hozzuk magunkkal
mindazt, amit a közelségről, a biztonságról, a konfliktusokról
és a szerethetőségről korábban megtanultunk.
Adja magát a kérdés, melyikből
válhat hosszútávú, boldog párkapcsolat: ha a hasonló hasonlót
vonz, vagy épp az ellentétek vonzásában adatik meg a tartós
szerelem, illetve a valódi intimitás? A szakértő szerint erre a
felvetésre igazán jó válasz nem létezik: az alapértékrendben
kell közös nevezőn lennie a párnak, és meglátni az esetleges
fejlődési lehetőséget abban is, amikor a két személyiség nem
feltétlenül hasonló. Ehhez nagy bátorságra van ugyan szükség,
de ha elhisszük, hogy az egész életünk egy önismereti utazás,
akkor talán lesz erőnk megfejlődni egyénileg, illetve akár
közösen is az életünkben gyökerező elakadásokat.
Tudattalan motiváció - mint választási metódus
A tudattalan motivációk nagyban
befolyásolják a párválasztási metódusunkat, amely akár
ismétlődéseket is mutathat. Dönthetünk szülői mintára vagy
éppen ellene - "olyan legyen, mint az apám vagy az anyám,
vagy csak olyat ne, mint ők" - hozza példának a
személyiségfejlesztő terapeuta.
Egy másik gyakori tényező a
betöltetlen szükségletre való párválasztás, de ennek veszélye
abban rejlik, hogy amikor a kapcsolatban kielégül a vágyott hiány,
akkor a kapcsolatnak is könnyebben vége szakadhat, hiszen megkaptuk
azt, amit korábban nem, és ettől úgy érezhetjük, hogy eljött a
beteljesülés, és továbbra már nincs úgy szükségünk a
másikra, mint addig a bizonyos pontig.
Választhatunk saját hiányosságainkra
is, ilyenkor valószínűleg dominánsabb felet keresünk, akiben
megvan az, ami belőlünk hiányzik, és ezáltal képes kiegészíteni
minket.
Úgynevezett "árnyékra"
vagy magunkban történt elnyomásra is dönthetünk valaki mellett.
Összegezve az válik vonzóvá, aki
beaktiválja a sémáinkat.
Igazi Barbara lényegesnek tartotta
kiemelni, hogy az idegrendszerünknek nem a "jó" kell,
hanem az ismert, mert az ismert jelenti a
biztonságot. Például, ha valaki gyerekkorában agresszív
szülő mellett nőtt fel, akkor azt is
megtanulta hogy kell
kezelni, erre lesz "bevett
mintája", még ha a bánásmód korántsem szolgálja sem a
testi, sem pedig a lelki egészségét.
A tudatosodás lehet az, mely segíthet
bennünket a megfelelő választásban.
Amikor szerelmesünk leszünk, akkor
egy férfi, vagy épp női ideált vetítünk rá a másik félre, és
a rózsaszín ködben nem teljesen biztos, hogy őt látjuk a maga
valójában. A kutatások szerint -kb.
másfél év eltelte után - szinte minden kapcsolatban lehull a
lepel, és ilyenkor már sokkal inkább a valósabb valóságában
látjuk a párunkat. - hangsúlyozta Igazi Barbara.
A kötődés - biztonságos vagy
bizonytalan?
Egy másik különösen fontos fogalom
is górcső alá került az előadáson, ez pedig a kötődés. Az
egyének kötődési stílusa nincs megírva a sorsukban, tehát
belső munkával akár át is írható. A biztonságosan kötődő
emberek könnyebben kerülnek bele, illetve maradnak is benne az
intimitásban, a másik csoporttal ellentétben, akik vágynak ugyan
a közelségre, de nem képesek sokáig meghittségben maradni, és
csak várják újra és újra a nagy Ő-t. Ők a gyorsan szerelembe
esők, de közülük kerülnek ki az úgynevezett "szerelemfüggők"
is.
A szakértő azt emelte ki, hogy egy igazán támogató
kapcsolatban és megfelelő önismereti munkával megváltoztatható
a kötődési stílus.
Az érett intimitás
Ahhoz, hogy érett intimitást
élhessünk meg a kapcsolatunkban, kifejlődött identitásra van
szükség, illetve az izoláció, vagyis az elszigetelődés
elkerülésére. Az egyénnek a közösséghez tartozás élménye
által is végig kell mennie a teljes fejlődési folyamaton ahhoz,
hogy ne csak függő kapcsolatokban sodródjon, hanem "kifejlett
énként" teljes értékű kapcsolódásban találhassa magát –
tette hozzá a szakértő.
Párkapcsolati elakadások
Igazi Barbara személyiségfejlesztő
terapeuta szerint nem a konfliktusok gyakorisága vezet a legtöbb
esetben a kapcsolatok megromlásához, hanem sokkal inkább a
közömbösség, a nem megfelelő kommunikáció, illetve az
elhidegülés megélése. A konfliktusok esetén mindig az a fontos,
hogy miként reagálunk a másik gondolataira, támogató módon
lépünk-e fel egy lehetséges, közös megoldás felé. Szabad
dühösnek is lennünk, de az agresszió határát súrolni sem
szabad.
Egy másik elakadás lehet a vágy természetes
hullámzása, illetve a hűtlenség is. A hűtlenség fogalmánál
azt emelte ki a szakértő, hogy általában nem impulzív döntés
eredménye, sokkal inkább egy folyamat
végpontja. A
párkapcsolatért mindkét fél egyformán felelős, de a
megcsalásért csakis az vonható felelősségre,
aki beengedte a harmadik felet a kapcsolatba, és ezáltal
sérelmet okozott a társa biztonságérzetében, kötődésében,
valamint önértékelésében.

A személyiségfejlesztő terapeuta
Robert Sternberg háromszög-elméletével azt is szemléltette, hogy
a párkapcsolat, mint háromlábú szék van alattunk - az intimitás,
a szenvedély, illetve az elköteleződés lábával - ha valamelyik
megbillen, akkor a kapcsolat is instabillá válik.
A felhalmozott, láthatatlan sérelmek
is okozhatnak problémát, ha elnyomjuk, vagy nem beszéljük ki
azokat, vagy nem megfelelően kommunikáljuk az igényeinket a másik
fél irányába. Ilyenkor az a legjobb, ha önreflexív módba
kapcsolunk, és önismerettel, kellő önkritikával nézünk rá
párkapcsolatunkra.
A stresszhelyzetek, a tartósan
túlterhelt időszakok sem könnyítik meg a mindennapi társas
létezést, hiszen nyugalom szükségeltetik ahhoz, hogy megélhessük
mind az érzelmi, mind pedig a testi örömöket a társunk mellett.
Fontos azonban különbséget tennünk a férfiak, valamint a nők
elsődleges szükséglete között, hiszen ez is meghatározza a
kapcsolat minőségének alakulását: a férfiak elsősorban
elismerésre, míg a nők legfőképpen biztonságra vágynak a másik
féltől. - emelte ki Igazi Barbara.
Az egyéni terápiák, önismereti
változások is hozzájárulhatnak a kapcsolatok megromlásához: ha
az egyik fél fejlődik, változik, újra és újra megfejlődi
magát, akkor lehet, hogy már kevésbé
lesz számára a másik fél vonzó. Az
olló ilyenkor már nagyobbra nyílik, és nem minden esetben
hidalható át a keletkezett távolság, főleg, ha a társ nem tesz
semmit személyes előre lépése érdekében.
Az intimitás fejlesztése
Az előadás záró részében Igazi
Barbara megnyugtatta a jelenlévőket: az intimitás igenis
fejleszthető, méghozzá a hétköznapokban jól alkalmazható
eszközökkel, valamint kellő empátiával.
A leglényegesebb az
őszinte és nyílt kommunikáció, amely a hála kifejezésében még
inkább kicsúcsosodhat. A közös célok és álmok szintén előre
visznek az úton, az együtt eltöltött minőségi idő, a közös
élmények pedig még inkább mélyíthetik a bensőséges
kapcsolódást. A kölcsönös megértés, valamint a sebezhetőségünk
felvállalása, a tisztelet és a viszonzott támogatás is sokat
adhat hozzá a boldog hétköznapokhoz.
A fizikai érintés, a
rendszeres randevúk beiktatás a rohanó mindennapokba, valamint az
intim rituálék kialakítása nyújthat egyfajta kapaszkodót a
tudatos érzelmi jelenlét felé. A közösen vállalt
kompromisszumok pedig mindig a megoldás felé visznek. -
hangsúlyozta a szakértő.
Kapcsolati karbantartás
Igazi Barbara azt vallja, hogy tudatos
érzelmi munkával, tudatos jelenléttel és tudatos idővel egy jó
párkapcsolat hosszútávon életben tartható, kölcsönös
boldogságot hozva a párnak, néhány ökölszabályt azonban
érdemes szem előtt tartani. Hetente egy estét, havonta egy napot,
negyedévente egy hétvégét, évente pedig egy teljes hetet
ajánlott édes kettesben tölteni.
Az előadáson szóba került a FOMO
effektus is - Fear of Missing Out - amely azt jelenti, hogy attól
félünk, kimaradunk valamiből, vagy lemaradunk valakiről. Itt
pedig rögtön behívható az elköteleződéstől való félelem
ennek magyarázata okán.
Igazi Barbara, személyiségfejlesztő
terapeuta végül Mérei Ferenc pszichológus gondolatait hívta
segítségül, kellő tanulsággal szolgálva ezáltal is a fent
említett, magunkban generált félelem megértésére.
"Az életben nem
kell mindig jól járni."
Az előadást összefoglalva tehát
elmondható, hogy az intimitás valódi megéléséhez a lelkek
őszinte és tiszta találkozása szükséges, méghozzá olyan
módon, hogy a sebezhetőségünk felvállalása mellett bizalommal
engedjük meg, hogy belső világaink igazán összeérhessenek,
megmaradhasson az „én”, és a „te”, ugyanakkor közös
pillanataink dimenziójában pedig megszülethessen a sajátos „mi”
párosunk is.
~ Simon Barbara
Megjegyzések
Megjegyzés küldése