Szavak és történetek palettáján – Az első Szigetközi Irodalmi Napon innen és túl

Múlt szombaton rendezte meg a Flesch Központ a Huszár Gál Városi Könyvtárral karöltve hiánypótló, egész napos irodalmi programját. A hagyományteremtő céllal életre hívott kezdeményezés lehetőséget adott arra, hogy a térség olvasóinak szíve – ha csak egyetlen napig is – de együtt doboghasson a kortárs magyar irodalommal. Egyszerre ismerkedhettünk meg a lírai és tárgyiasult költészet jellemzőivel, illetve lényeges kérdéseket is körbejárhattunk egy-egy szépirodalmi kötet kapcsán. Mindehhez pedig olyan miliőt teremtettünk, melyben az írók és az olvasók valódi kapcsolódásokban találhatták magukat, az élet rejtett szépségeire is kinyíltak a szemek, és közösen érezhettük az empátia létfontosságú érzését egy-egy fontos társadalmi jelenség kapcsán. A mosonmagyaróvári Líra könyvesbolt standja egész nap várta a lelkes olvasókat, és olyan kötetekkel készült, amelyek elsősorban meghívott vendégeink tollából születtek. Helyi szerzőink is szép számmal képviselték magukat, lehetőség volt könyvvásárlá...

Ilyen volt idén az Országos Könyvtári Napok




2019. szeptember 30-án elstartolt az Országos Könyvtári Napok (OKN). Az idei év tematikája az ENSZ fenntartható fejlődési keretrendszerére épült - Könyvtárak az emberekért, felelősség a Földért. Mint, ahogy azt a korábbi bejegyzésben írtuk mi is csatlakoztunk az eseményhez.


A programsorozat első előadása szeptember 30-án került megrendezésre Éljünk egészségesen! Ember és természet kapcsolata címmel. Kocsis Julianna, kreatív tanácsadó, természetgyógyász és fitoterapeuta zenével és fotókkal kalauzolta el a közönséget a természet varázslatos világába. Ezután bemutatta a természet, a mozgás és az étkezés jótékony hatását. Megismerkedtünk az erdőterápiával, megtudtuk mik azok az ételek, italok, melyekkel megerősíthetjük az immunrendszerünket, feltöltődhetünk vitaminokkal és átmelegíthetjük magunkat az őszi hónapokban. 🌳🍄🌞🌄🍁🍃

Kocsis Julianna és Günther Zsóka

Ezután Günther Zsóka mesélt az általa elkészített ételekről, valamint részletesen bemutatta, hogy az egyes magvakból, milyen őrlemények, sütemények és tejek készíthetők. A zöldségek, gyümölcsök hányféleképpen használhatók fel. Természetesek, adalékmentesek, egészségesek és még finomak is. 🍓🍋🍰🍵


Az ételek, italok egy részét az előadáson résztvevők meg is kóstolhatták. Többféle zöldségpástétommal, zöldségchipsszel, süteményekkel és teakülönlegességekkel készültek az előadók.



A következő előadásra – Öltözködj tudatosan! - október 2-án került sor. Komáromi Mónika stílustanácsadó, coach, kineziológus látta el hasznos tanácsokkal a közönséget a tudatos vásárlás és az öltözködés terén. Mesélt a különböző színtípusokról, a ruhák fazonjáról és magáról a stílusról. Megmutatta, hogy melyek azok az alapdarabok amelyekkel nem lőhetünk mellé és milyen kiegészítőkkel tudjuk azokat kombinálni. 🎀👔👗👜👟

Komáromi Mónika

Ha rájövünk, hogy mely színek és fazonok állnak jól nekünk, akkor azokkal megtölthetjük a szekrényt. Fontos, hogy feleslegesen ne költekezzünk, és a tudatos vásárlás mellett érdemes kapszula gardróbot kialakítanunk.


Az előadás végén megszületett a Tudatos Öltözködés Képlete. Azonban a legfontosabb az, hogy jól érezzük magunkat nemcsak a ruháinkban, hanem a bőrünkben is.



Az egészséges életmód mellett fontos, hogy környezettudatosan is éljünk, óvjuk környezetünket ezáltal saját magunkat is. Az ökotaudatos életmód elsajátítása manapság nagyon aktuális és fontos, ezért hívtuk meg Nagy Rékát (Ökoanyut). A programsorozat harmadik napján, október 3-án, Kicsivel zöldebben - Hasznos tippek egy környezetbarátabb háztartás kialakításához című előadását hallgathattuk meg. 🏡🚵

Nagy Réka, Ökoanyu

Az előadó elmesélte, hogy lassan 10 éve már annak, hogy változtatott az élet- és látásmódján. Mikor várandós volt és készült az anyaságra rádöbbent arra, hogy mennyi káros anyag van a háztartásban, mindennapi használatban. A különböző kemikáliák, kozmetikumok, a tisztítószerek nem egészségesek az emberi szervezetre nézve. Több kutatást is elolvasott, mélyen utánajárt a különböző módszereknek, praktikáknak és ki is próbálta őket. Ezekről mesélt és a különböző kihívásokról (pl.: műanyagmentes július, 50 km-es diéta stb.), melyeket, ha mi is kipróbálunk, megtalálhatjuk azt a praktikát, módszert, melyet szívesen, hosszútávon beépíthetünk a mindennapjainkba.   

Ismerkedik az ökotudatos életmóddal? Szeretné megosztani tapasztalatait? Csatlakozzon a Hulladék nélkül Mosonmagyaróváron és környékén csoporthoz.


Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztünk meg, ők játékos formában erősíthették meg a barátságukat az állatvilággal október 9-én.


Telegdi Ágnes természetfotós, írónő tartott előadást gyerekeknek Csodálatos állatvilág címmel. Az írónő saját fotóival mutatta be a cinegéket. A fészeképítéstől a kis cinegék első szárnycsapásáig nyomon követhették a madarak életét. Ezután egy vidám és tanulságos mesét hallhattak a gyerkőcök vidra mamáról és kicsinyéről, akik két mentett vidrakölyökkel barátkoztak össze. 🌳🐦

Telegdi Ágnes

A felújítási munkálatok miatt idén a Flesch Központban rendeztük meg a programsorozatot és örömmel láttuk, hogy szép számban vettek részt rendezvényeinken. Köszönjük, hogy helyet kaptunk a Flesch Központban és reméljük, hogy hamarosan már a könyvtárban találkozhatunk Önökkel.

- D -








Megjegyzések