Bán-Horváth Ildikó: "Ha már válunk, váljunk jobban..."

A közelmúltban Bán-Horváth Ildikó személyiségfejlesztő terapeuta Jól válni - Ha már válunk...váljunk jobban című előadásán vehettek részt az érdeklődők könyvtárunk rendezvénytermében. A személyiségfejlesztő terapeuta nemcsak arról beszélt a téma kapcsán, hogy ha már nem tudjuk elkerülni a házasság felbontását, miként tegyük jól, vagy jobban, hanem a jó párkapcsolat alapjait is felvázolta az érdeklődőknek. 

Milyen pilléreken nyugszik egy stabil párkapcsolat? 

Egy stabil párkapcsolat pilléreit ismerhettük meg az előadás első részében, melyek az elköteleződés, az intimitás, és a szenvedély. Az elköteleződés fogalma sokkal többet takar annál, mint az összeköltözési fázis, a társ melletti döntést jelenti mindenekelőtt, azt, hogy a párunk kerül az életünkben az első helyre. Az intimitás pillére a kötődés mélységének fontosságát hangsúlyozza, saját sebezhetőségünk felvállalását, és az egymás felé való megnyílás elengedhetetlen mivoltát. A szenvedély a testiségen jócskán túlmutat, jelenti a kitűzött célokért való közös lelkesedést, melyek a közös úton való előrehaladást segítik egy párkapcsolatban. 

A "gyulladt-fog" effektus

Azonban ha már olyan fázisba került egy házasság, ahonnan a felek már végképp nem látják az egymáshoz visszavezető utat, akkor sajnos el kell indulniuk a válás nehéz, fájdalmas útján. A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha már a döntés megszületett a házastársakban, akkor nem szabad sokáig húzni a folyamatot, nem érdemes egymás ellehetetlenítésén mesterkedni, hiszen azzal csak azt érik el a felek, hogy mindenkinek tovább kell szenvednie. Bán-Horváth Ildikó ezt a procedúrát a "gyulladt-fog" effektussal tudta leginkább jellemezni: azzal is várhatunk akár hetekig, a fájdalom egyre csak nőni fog, a helyzet pedig nem oldódik meg magától. 

A válás, mint gyászfolyamat

A következő fontos lépcsőfok, hogy fel kell ismerniük, hogy a válás is egy valódi gyászfolyamat: annak a kínzó vesztesége, mely során szembesülnek a felek közös jövőjük elvesztésével, illetve azzal a fájó tudattal, hogy a gyermekeiket sem tudják együtt felnevelni. Bán-Horváth Ildikó azt javasolja mindenkinek, aki ebbe az élethelyzetbe kerül, hogy egyéni terápia keretében dolgozza ki magából azokat a tüskéket, amelyeket ki kell húzni ahhoz, hogy a továbblépés lehetősége bűntudat nélkül adathasson meg. 

A személyiségfejlesztő terapeuta előadásában arra is kitért, hogy milyen fázisai vannak a gyásznak, amelyek a válás esetén szintén relevánsnak tekinthetők. Tagadással kezdődik, amikor a felek vagy mással beszélik meg a problémáikat a szembenézés helyett, vagy szimplán csak a szőnyeg alá söprik azokat. Ezt követi a düh, amely sok esetben utat tör magának a megfelelő kommunikáció hiányában. Az alkudozás fázisa az ígéretekkel van összefüggésben, amikor a felek megváltoznának társukért, "csak maradjunk együtt" címszóval, de ez a változás nem lesz valódi, hiszen alapjaiban változhatja meg a kapcsolati dinamikát az, ha közben nem adhatjuk önmagunkat. A negyedik szakasz a depresszió, amikor igazán megélik a kapcsolat végének fájdalmát, ez a leginkább érzékeny időszaka a válás folyamatának. Az utolsó fázisban beszélhetünk csak az elfogadásról, amely meghozza a belső békét a felek számára.

A jó válás kritériumai

Az este folyamán Bán-Horváth Ildikó a jó válás kritériumait is felvázolta. Mindenképpen tudatosodnia kell a felekben, hogy a válás után két egyszülős család fog születni, ahol ki-ki a saját szabályrendszerét kell, hogy kialakítsa, a másik szülőnek pedig ehhez bizalmat kell szavaznia.

Határokat nagyon lényeges húzni egymás, illetve a gyermekek számára is, továbbá nagyon fontos azt  elkerülni - akár a válás után megmaradt jó kapcsolat ellenére is - hogy a volt házastársak mindenben számíthassanak egymásra továbbra is, mert ilyenkor elmarad a valódi függetlenedés. Kerülni kell a másik nevelési stílusába való beleszólást is a szakértő szerint, hinniük kell abban, hogy a másik szülő is "elég jó szülő" tud lenni közös gyermekeik számára. A gyermekek egészséges lelki fejlődése érdekében pedig tilos a másik felet rossz színben feltüntetni, panaszkodni rá. Engedni kell, hogy a gyerek önfeledten mesélhessen arról, mi történt vele a láthatás ideje alatt. Hagyni kell, hogy az élményeit apával és anyával is egyaránt boldogan megélhesse, és ezeket bármikor megoszthassa a másik szülővel, méghozzá lelkiismeret-furdalás nélkül. 

Az előadásban arra is választ kaphattak az érdeklődők, hogy a gyermekekkel hogyan érdemes közölni a válás szomorú tényét. Mindenképpen egy közös álláspontot megbeszélve, együtt, a döntés után minél hamarabb - egy nyugodt beszélgetés keretein belül - időt és lehetőséget hagyva nekik felmerülő kérdéseikre, és megengedve nekik, hogy a nem titkolt helyzettel felszínre törő érzéseik megértésre leljenek. Ilyenkor leginkább a biztonságot nyújtó szülői jelenlétre, és az érzelmi elérhetőségre támaszkodhat egy gyermek. Nem szabad egyedül hagyni az érzéseivel, mert akkor sokkal mélyebben traumatizálhatja őt ez a korántsem könnyű élethelyzet.

Mit ne tegyünk?

Bán-Horváth Ildikó arra is kitért, hogy "Mit ne tegyünk a válás után?"

Óva int mindenkit a továbbra is családként való közös ünneplésektől, közös programoktól, a gyermekek előtti titkolózásról, a döntés és a felelősség hárításától, illetve a gyermektől való bocsánatkéréstől is, hiszen ezek csak további szorongást okozhatnak benne. 

A válás egyik következménye lehet a szülői létet tekintve a túlzott engedékenység, melynek hátterében a bűntudat, a versengés, vagy akár a határok kevésbé markáns meghúzása is állhat, félve attól, hogy a másik szülőt majd jobban fogja szeretni a gyerek. 

Határok, szabályok, keretek = biztonság

A gyereknevelésben, ha nincsenek meghúzva a pontos határok, kialakulhat a gyermeknél magatartászavar, beilleszkedési nehézség, szorongás, valamint később felnőttként az elvárásoknak való megfelelés is gondot okozhat akár egy munkahelyi környezetben, illetve párkapcsolat tekintetében is. Ezeket pedig még tovább tetézheti a "jófej szülőről" való leválás nehézsége. 

A rendszeres láthatásról való döntés 

Talán az egyik legmeghatározóbb egy válás után, hogy miként állapodnak meg a volt házastársak a gyerekekkel való kapcsolattartásra vonatkozóan.

Bán-Horváth Ildikó szerint az a legjobb megoldás, amellyel mindkét szülő elégedett, és amelyben úgy érzik, hogy kellően tudnak alkalmazkodni egymáshoz, illetve a gyermekek napirendjéhez is. Azt is hangsúlyozta a szakértő, hogy a lojalitás-konfliktus elkerülhető, ha a tisztán meghatározott feltételeknek megfelelően történik a láthatás, és nem a gyermek törékeny érzésvilágára bízzák a szülők közötti "döntést", hogy mikor, melyiküknél szeretne lenni.

A rendszeresség legyen a kulcsszó, a volt házastársak munkabeosztásának figyelembevétele mellett. 14 éves kortól azonban már van lehetősége a gyermeknek is beleszólni, hogy melyik szülőnél szeretne életvitelszerűen élni, de a kapcsolattartást nem szabotálhatja. 

A kapcsolattartás módjai 

A kapcsolattartásra számos járható út létezik, előnyei és hátrányai azonban mindegyik megoldásnak vannak. A szakértő részletesebben két kapcsolattartási modellre tért ki: a fészekmodellre, illetve a váltott gondoskodás elve szerint működő rendszerre. 

A fészekmodell szerint a válás után a gyerekek maradnak a család közös otthonában, és a szülők felváltva nevelik őket ebben a biztonságot nyújtó közegben: egy bizonyos ideig az egyikük, majd a másikuk lakik a gyerekekkel. Ez azonban csak akkor működhet hatékonyan, ha a volt pár igazán együtt tud működni a hétköznapokban, és kellő toleranciával képes fordulni a másik szülő felé. Egy alapszabály viszont megkerülhetetlen ebben a modellben: új társ nem vihető a "közös családi fészekbe!" A szakemberek azonban ezt a modellt nem javasolják, hiszen azzal, hogy új társ nem vihető a házba, jelentősen megnehezítheti az elvált feleknek egy későbbi egészséges(ebb) párkapcsolat kialakítását, ez pedig feszültséget okozhat, illetve a gyermeknek sem tudnak olyan mintát mutatni, hogy miként is lehet egy krízis után felállni, és újra bízni egy másik emberben. 

A váltott gondoskodás a kölcsönös bizalom elvére épül: aktívan vesznek részt a szülők mindketten - egymást követő heteken, vagy többnapos váltásokban - a gyermekek nevelésében, és ezáltal több minőségi időhöz jutnak csonka családként is, mintha a "szokványosabb", kéthetente esedékes, csupán a hétvégékre korlátozott kapcsolattartáshoz tartanák magukat.

Hátrányként kiemelte a szakértő, hogy ilyenkor a gyermek érzelmileg instabil lehet abban a tekintetben, hogy hol is van az ő otthona. Azt is érezheti, hogy egyik szülőnek sem kell igazán, mert nem érzi a biztonságot nyújtó bázis megtartó erejét.

Hogyan kezdjünk új életet a válás után?

Mindenkinek nehézséget jelent a magánéleti kudarccal való szembenézés, így a  házastársaknak kellő magabiztossággal felvértezve - hogy ez lesz számunkra a legjobb döntés - kellene megosztaniuk a hírt közvetlen környezetükkel, háttérbe szorítva magukban a "Mit fognak szólni?" szégyenérzetet generáló kérdését. A gyermeket érintően pedig az iskolában, a pedagógusokkal mindenképpen közölniük kell az új élethelyzet kialakulását, hiszen ez megmagyarázhatja az érintett tanuló viselkedésbeli változását, vagy akár tanulmányi eredményeinek esetleges romlását is.

Bán-Horváth Ildikó személyiségfejlesztő terapeuta az előadás lezárásában néhány felettébb hasznos és szükség esetén alkalmazandó tanáccsal is szolgált a résztvevőknek. Minden esetben a szülőt/szülőket terheli a felelősség a döntéshelyzetekben, tehát soha nem szabad "szülősíteni" a gyermekeket: ez egyaránt vonatkozik a jövőbeni kapcsolattartásra, illetve a volt házastársak magánéletére is. A másik pedig az, hogy a sérelmek, sebek feldolgozása után érdemes csak új párkapcsolatot kialakítani, kerülve azonban a túl gyors összeköltözést, valamint a gyermekeknek való korai bemutatást.

Bán-Horváth Ildikó rámutatott a továbblépés lehetőségére is: ha egy új párkapcsolat a válás után stabillá válik a felek életében, abból a gyermekek is tudnak építkezni, hiszen sokat adhat nekik is egy olyan személy, aki mind feléjük, mind pedig szeretett szülőjük felé képes szeretettel fordulni. 

~ Simon Barbara