Bejegyzések

A feldolgozatlan harag idővel történetté válik

Szeptember 3-án Igazi Barbara, személyiségfejlesztő terapeuta volt könyvtárunk vendége. Előadásával pedig igazán emberi, és a mindennapjainkban jócskán jelen lévő érzelmet helyezett a közönség számára egészen új megvilágításba, többféle aspektusból megközelítve a témát. Közel egy órán át nézhettünk farkasszemet a haraggal, miközben Igazi Barbara szakértői szemmel mutatott rá annak eredetére, forrásaira, valamint kitért a megélés és a feldolgozás lehetséges folyamataira is. A téma sokunk számára ismerős lehetett, mégis számos új nézőponttal és felismeréssel gazdagodhattunk. A harag mellékhatása Rögtön egy igazán érdekes gondolat került a felszínre, miszerint a haragnak van egyfajta mellékhatása: nagyon könnyen igazinak érezhetjük magunkat tőle. Ha haragszunk, szinte mindent megjegyzünk: mit mondott a másik, mit tett pontosan ellenünk. Azt a kérdést azonban, hogy mi történt bennünk, már nehezebb megválaszolnunk. Alapérzelmeink Igazi Barbara egy amerikai pszichológus 1969-es elméletét is ...

100 éve született Bálint Ágnes

Októberi programok a könyvtárban