Igazi Barbara: „Ha a lélek olykor meg is reped, bátorság új történetet írni magadról”

Az elmúlt héten Igazi Barbara  Igazibb Önismeret  személyiségfejlesztő terapeuta, Gyászfeldolgozás Módszer specialista, integrál tanácsadó „Amikor a lélek megreped ” című előadásán vehettek részt az érdeklődők könyvtárunk rendezvénytermében. A pillangóölelés Az előadás egy bármikor alkalmazható, önmegnyugtató technikával kezdődött: az úgynevezett "pillangóölelés" által minden résztvevő megnyugtathatta saját magát, és megérkezhetett valóban az "itt és most" pillanatába. Ez a hasznos technika a paraszimpatikus idegrendszer aktiválásán keresztül fejti ki pozitív hatását. Mit értünk trauma alatt, és milyen fajtái léteznek? A jelenlévők elsőként magáról a traumáról, mint fogalomról hallhattak részletesebben.   A trauma szó görög eredetű, jelentése seb. Idegen, vagy szeretett személytől elszenvedett testi vagy lelki mély megrázkódtatást takar, olyat, amelyre nem számítunk. Az életünkben léteznek nagy traumák, illetve kis traumák is. A nagy traumák közé sorolhat...

Vendégszerzői írás - John Green: Alaska nyomában

 

John Green nevével bizonyára mindenki találkozott már, hiszen ő írta a Csillagainkban a hiba című regényt, amiből 2014-ben egy sikeres és népszerű film született. De ez nem az egyetlen kiemelkedő könyve amiből filmet vagy sorozatot csináltak, hiszen a Papírvárosok és az Alaska nyomában is meg lett filmesítve. Bár mindhárom könyvet elolvastam, én az utóbbit találtam a legjobbnak. Most, hogy utánanéztem a szerzőnek, még érdekesebbnek találom, hiszen John Green a középiskolában eltöltött évekre alapozva írta meg a regényt. A cselekmény szereplői és eseményei a szerző életén alapulnak, viszont maga a történet kitalált.

A főszereplő, Miles Halter, akit csak “Pufi” néven emlegetünk, megszállottja híres emberek utolsó szavainak, és tinédzserkorának utolsó éveit szeretné izgalmasan eltölteni. Ezért elhatározza, hogy egyetemi tanulmányait otthonától távol tölti, és Floridából Alabamába költözik, és kollégista lesz a Culver Creek kampuszán. Hamar összebarátkozik szobatársával, Martinnal, aki bemutatja neki Alaska Young-ot, akibe Pufi első pillantásra beleszeret. Érthető is, mivel Alaska stílusa és viselkedése is egyedi, nem utolsó sorban csodálatosan néz ki. Amikor elkezdenek beszélgetni, ez az érzés egyre inkább felerősödik főszereplőnkben, hiszen kiderül, hogy a lány igen bölcs, és imádja a költészetet, szobájában tornyosodva állnak a könyvek.

Miles beilleszkedik új iskolájába, és jól teljesít, jó jegyeket szerez, mivel rengeteg időt tölt tanulással. Alaszka úgy dönt, hogy barátnőt keres Milesnak, és végül bemutatja egy Lara nevű diáknak. Miles az első randin kínos helyzetbe hozza magát egy kosárlabdameccsen, ahova Alaszkával, a barátjával és Larával ment. Milest eltalálja egy kosárlabda, agyrázkódást kap. A lányt viszont ez nem tántorította el, később újabb randira mentek. Egyik este az iskola tanulói bulit rendeztek, és elkezdtek üvegezni. Martin arra buzdítja a részeg Pufit, hogy csókolja meg Alaskát, nem törődve azzal, hogy barátnője van. Miles nem is gondolkodik rajta sokat, megcsókolja, amit a szintén ittas Alaska viszonoz is. Másnap mennének órára, és látják, hogy a lány nem jött el. Aznap délután bekopogtatnak a szobájába, de az ajtót csupán lakótársa nyitja ki, aki elmondja a fiúknak, hogy Ő azt hitte Alaska velük volt, mivel tegnap este óta nem látta. Ami az egészben a legfurcsább, hogy mobiltelefonja és iratai az ágyán voltak. Miles és Martin körbejárják a kampusz minden szegletét, de semmit nem találnak, így hát nyomozni kezdenek Alaska után, és életéről igen különös dolgokat tudnak meg.

Ezt a regényt leginkább a 15-16 éves kortól ajánlanám, mivel egy bizonyos érettség szükséges, hogy teljesen megértsük a szereplők helyzetét, illetve nyelvezete is igen összetett.


Én ezzel a könyvvel 15 éves koromban ismerkedtem meg, és azóta számtalanszor elolvastam szabadidőmben, szó szerint lehetetlen volt letenni. Ugyan már egy kicsit megviselt, sárgák a lapjai, szamárfülesek, még mindig szívesen veszem kezembe, és lapozom végig.

Mind a 291 oldallal teljesen tudok azonosulni, több mint 170 idézetet gyűjtöttem ki belőle, azok közül is ezek a kedvencem:

Vendégszerző: Farkas Réka 

Megjegyzések