Laura mágikus világa

Egy évvel ezelőtt foglalkoztunk blogunkban az észt Ilmar Taska Pobjeda 1946 című regényével, ami egy kisfiú sorsán keresztül, komor színekkel festette le a sztálini rendszer kiépülését. A Magyar Napló gondozásában megjelent kötet sikere után, a könyvkiadó útjára bocsátotta Rejtőzködő Európa című sorozatát. Célja az volt, hogy a kisebb közép-kelet-európai nemzetek kevésbé ismert huszadik századik történelmet a magyar olvasók, szépirodalmi műveken keresztül mind jobban megismerhessék .

A sorozat darabja Māra Zālīte Öt ujj című regénye is, ami témáját és szerzője életútját tekintve is hasonlít Ilmar Taska munkájára. Māra Zālīte lett író, költő 1952-ben született a Szovjetunió oroszországi tagköztársaságában található Krasznojarszkban. Szüleit 1941-ben deportálták a függetlenségét elveszítő Lettországból. Az öt ujj című regényét önéletrajzi írásnak tartják. Hősei egy Szibériából tizenöt év után hazatérő család tagjai: Jānis (Dzson) és Anda a fiatal szülők, valamint kislányuk az ötéves Laura. Az ő szemszögéből átélt történetekből bomlik ki a mágikus lett vidék, nem kevésbé hétköznapi szereplőivel együtt. Sztálin halála után, az úgynevezett „olvadás” idején, látszólag szabadabb világban járunk.

„Nem, többé már nem kell félniük, a bajuszos már alulról szagolja az ibolyát. A pribékek, a sakálok már rugdossák a döglött oroszlánt. A legrosszabbnak már vége van.”

Beköszöntöttek az unalmas szovjet hétköznapok, a boltokban áruhiány, az emberek beletörődtek, vagy inkább már nem is törődnek a fennálló társadalmi viszonyokkal. A reálisat csak vékony vonal választja el a szürreálistól, ami a kemény és a puha diktatúráknak egyaránt sajátja. A hrabali figurákat is szerepeltető történetekből összeáll egy család, egy nép és nemzet, a lettek tragédiája.  Ilmar Taska nyomasztó atmoszférájú írásával szemben Māra Zālīte mágikus meséje már-már derűs hangulatú. Szépséget és nyugalmat árasztanak a természeti képek, sokatmondóak az itt szereplő földrajzi nevek is: Forráslak, Folyózug, de megismerjük az Elvarázsolt Erdő megindító legendáját is. Szeretnivaló főhősünk Laura, az ötéves tündérboszorkány a szürke való- és a színes természetfeletti világ határán mozog, fokozatosan ébred ön-, pontosabban éntudatra. Varázserejét annak köszönheti, hogy megszületése maga volt a csoda, és az még nagyobb csoda, hogy életben is maradt. A hétköznapokban édesapja tanításai, bölcs tanácsai igazítják el, hiszen a világban még mindig a „fenevadak” uralkodnak.

„A vendégek kíváncsiak, Laurát is kérdezgetik, de Laura tudja, hogy Szibériáról nem szabad beszélnie. Tudja és kész. Szibériáról nem beszélhet sehol és senkinek! Hogy miért? Azért mert igazából senki sem hinné el, magyarázza apa. Azért, mert egy normális ember az ilyesmit nem érti meg,”

A természetfeletti dolgok terén fő támogatói a dédszülei, Mamó és Papus. Mamó az ősi babonák és varázslatok ismerője, Papus pedig mindent elmond a szótlanságával. Szibériáról, az ott átélt élményekről azonban nekik sem beszél, hanem elénekli a kimondhatatlant. Az almafa ágai közül felhangzó operaáriát  a regény csúcsjelentének tartom, ahol a szörnyűséget megszelídíti a szépség.

A lett Laura történeteit értő és érző módon Jávorszky Béla ültette át magyar nyelvre, a finn fordítás felhasználásával. Ezen kívül olvasható még angol, német és albán nyelven is.

„Nem kell mindent a szemünkkel látnunk, hogy tudjunk róla. Nem kell mindent átélnünk, hogy érezzük, mi az.”

Ehhez „csak” az íróknak ilyen könyveket kell írniuk, az olvasóknak pedig meg is kell találniuk őket.

- KP -

Idézet a könyv 103. oldaláról

Idézet a könyv 113. oldaláról
Idézet a könyv 60. oldaláról