In memoriam Nemere István

Szomorú apropója van a posztomnak, 80 éves korában elhunyt Nemere István író. Kevés szerző van, akinek a könyveit régebb óta olvasom mint az övét, tettem ezt sokszor úgy, hogy nem is tudtam ki is rejtőzik a változatos álnevek alatt. Rendkívül sok, 800 könyve jelent meg, hosszú karrierje alatt. Általános iskolában, amikor elkezdtem könyvtárba járni, az első hónapokban kizárólag két szerzőt voltam hajlandó kikölcsönözni: Rejtő Jenőt vagy Nemere Istvánt. Gondolom hogy örültek nekem akkoriban, amikor hetente megkérdeztem, van-e valami új tőlük. A fantasztikus nagynéni sorozat első három kötetét illetve Don, Lars és Ariel űrkalandjait regényben és képregényben is rongyosra olvastam, a Holtak harca valamint a Játszma a tízmilliárdért sci-fi könyveit szinte teljes egészében viszontláthatjuk a Demolition Man és az Armageddon filmekben. Szerettem a Daniel-Skagen Monti sorozatát, többször olvastam a Mindennap merénylet és a Veszély ösvényein könyveit. A nyolcvanas években remek sci-fi könyveket...

Sztálin Álomautója



Magyar Napló  kiadásában megjelent regény azzal kezdődik, hogy egy nyirkos estén felbukkan egy vadonatúj, homokszínű GAZ–M–20 Pobeda típusú autó. Ez az esemény gyökeresen megváltoztatja egy hatéves fiú életét. A történet 1946-ban, a hidegháború kezdetén játszódik, helyszíne pedig Tallin, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa.

 

Az 1918-ban alakult önálló észt állam, a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében 1940-ben a Szovjetunió fennhatósága alá került. 1941-ben az országot a német csapatok szállták meg, őket 1944-ben ismét a Vörös Hadsereg katonái követték. A szovjetellenes partizánok, az „erdei testvérek” egészen 1953-ig nem adták fel az országuk függetlenségéért folytatott harcot.

A regény írója, az észt Ilmar Taska 1953-ban Kirovban, a Szovjetunió orosz tagköztársaságában született. Családjával később visszatérhetett a szovjet birodalom részét képező Észtországba. Felsőfokú tanulmányait a moszkvai filmfőiskolán végezte. 1978-ban emigrált a Szovjetunióból, Svédországban telepedett le, ahol színészként és rendezőként tevékenykedett. 1985-től az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott forgatókönyvíróként, producerként. 1991 után tért haza a függetlenné vált Észtországba, ahol 1993-ban megalapította az első észt kereskedelmi tévécsatornát. 2011-ben jelent meg első novellája, 2014-ben pedig az az elbeszélése, ami alapjául szolgált a Pobjeda, 1946 című regényének. A regény témája miatt elsősorban a balti államokban aratott nagy sikert, de egész Európában felfigyeltek rá, eddig tucatnyi nyelvre fordították le. 


A történet filmszerűen, személyes sorsok bemutatásával ismerteti meg az olvasót a hétköznapi sztálinizmus emberellenes gyakorlatával. A hatást az is fokozza, hogy a regénynek jórészt név nélküli szereplői vannak: a fiú, az anya, az apa, illetve az őrnagy („Pobjeda bácsi”), és a vezérezredes. Ez azt jelképezi, hogy ebben a nyomasztó légkörben bárki, bármikor, bárkivel helyettesíthető, ha a Gazda (Sztálin) érdekei úgy kívánják:

„Ha Isten is úgy akarja, és Sztálin elvtárs is úgy dönt”


A fiú gyermeki naivitása és nyíltsága következtében enged a Pobjeda autóval fémjelzett új világ csábításainak, megjárja a kor gyermekvilágának mennyországát és poklát, és a regény végére eljut a keserű kijózanodásig. 
Az apa, a lefüggönyözött szobában éveken át bujkáló „erdei testvér” már a történet elején az elnyomó hatalom kezére jut, de a fiában keltett hiánya miatt, képe végül életre kel.
Az anya, akinek párkapcsolata a családfő bujkálása miatt tönkrement, könnyen áldozatul esik az Álomautót vezető férfi vonzerejének. Kiszolgáltatott helyzetét azonban rövid időn belül felismeri, és kitartóan harcol gyermekéért. Az új a rendszerrel való együttműködést következetesen elutasítja.
Az őrnagy, „Pobjeda bácsi”, akit a szovjet állam nevelt, a sztálini rendszer acélból készült fogaskerekének tekinthető. Mindent a politika céljainak rendel alá és kíméletlenül leszámol a „Nagy Ügy” valós vagy vélt ellenfeleivel. Jó kommunistaként, azonban önkritikát is gyakorol:

Lehetséges, hogy nekem is van gyenge pontom?, tűnődött a férfi.
Állítólag Lenin is szerette a gyerekeket.
A névtelen hősök közül hátra van még a vezérőrnagy, aki annak ellenére, hogy ő a belbiztonsági erők észtországi főparancsnoka, meglehetősen gyáván viselkedik. Ennek oka a mindent átható fortélyos félelem, ahol még a forradalom is felfalhatja saját gyermekeit.

Az őrnagy és a vezérőrnagy méltó ellenfelet kap Johanna és Alan személyében. Nekik nem csak nevük van, hanem színes személyiségük is. Bátorságuk, eltökéltségük miatt már-már hollywoodi figuráknak lehet tekinteni őket. Ők adják Ilmar Taska könyvének kalandregény vonulatát. Szerelmük története happy enddel végződik. Ezért azonban nagy árat fizetnek: magukra hagyják - az időközben árvává vált - fiút. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Nyugat hagyta cserben az egykor jobb időket megélt, és jobb jövőt érdemlő független Észtországot.

Ilmar Taska Pobjeda, 1946 című regényét Jávorszky Béla ültette át magyar nyelvre. A könyvet olvasva a magyar olvasó is érzi: ez az észt világ csak földrajzilag van távol tőlünk. A sztálinizmus közel visz minket egymáshoz, a kommunista múlt közös, feldolgozásra váró traumánk.



- KP -



Idézet a könyv 155. oldaláról
Idézet a könyv 102. oldaláról

Megjegyzések