A Magyar Napló kiadásában megjelent regény azzal
kezdődik, hogy egy nyirkos estén felbukkan egy vadonatúj, homokszínű GAZ–M–20
Pobeda típusú autó. Ez az esemény gyökeresen megváltoztatja egy hatéves fiú
életét. A történet 1946-ban, a hidegháború kezdetén játszódik, helyszíne pedig
Tallin, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa.
Az 1918-ban alakult
önálló észt állam, a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében 1940-ben a
Szovjetunió fennhatósága alá került. 1941-ben az országot a német csapatok
szállták meg, őket 1944-ben ismét a Vörös Hadsereg katonái követték. A
szovjetellenes partizánok, az „erdei testvérek” egészen 1953-ig nem adták fel az
országuk függetlenségéért folytatott harcot.
A regény írója,
az észt
Ilmar Taska 1953-ban Kirovban, a Szovjetunió orosz tagköztársaságában
született. Családjával később visszatérhetett a szovjet birodalom részét képező
Észtországba. Felsőfokú tanulmányait a moszkvai filmfőiskolán végezte. 1978-ban
emigrált a Szovjetunióból, Svédországban telepedett le, ahol színészként és
rendezőként tevékenykedett. 1985-től az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott
forgatókönyvíróként, producerként. 1991 után tért haza a függetlenné vált
Észtországba, ahol 1993-ban megalapította az első észt kereskedelmi tévécsatornát.
2011-ben jelent meg első novellája, 2014-ben pedig az az elbeszélése, ami
alapjául szolgált a
Pobjeda, 1946 című regényének. A regény témája miatt
elsősorban a balti államokban aratott nagy sikert, de egész Európában
felfigyeltek rá, eddig tucatnyi nyelvre fordították le.
A történet
filmszerűen, személyes sorsok bemutatásával ismerteti meg az olvasót a
hétköznapi sztálinizmus emberellenes gyakorlatával. A hatást az is fokozza,
hogy a regénynek jórészt név nélküli szereplői vannak: a fiú, az anya, az apa,
illetve az őrnagy („Pobjeda bácsi”), és a vezérezredes. Ez azt jelképezi, hogy
ebben a nyomasztó légkörben bárki, bármikor, bárkivel helyettesíthető, ha a
Gazda (Sztálin) érdekei úgy kívánják:
„Ha
Isten is úgy akarja, és Sztálin elvtárs is úgy dönt”.
A fiú gyermeki
naivitása és nyíltsága következtében enged a Pobjeda autóval fémjelzett új
világ csábításainak, megjárja a kor gyermekvilágának mennyországát és poklát,
és a regény végére eljut a keserű kijózanodásig.
Az apa, a
lefüggönyözött szobában éveken át bujkáló „erdei testvér” már a történet elején
az elnyomó hatalom kezére jut, de a fiában keltett hiánya miatt, képe végül
életre kel.
Az anya, akinek párkapcsolata
a családfő bujkálása miatt tönkrement, könnyen áldozatul esik az Álomautót vezető
férfi vonzerejének. Kiszolgáltatott helyzetét azonban rövid időn belül
felismeri, és kitartóan harcol gyermekéért. Az új a rendszerrel való
együttműködést következetesen elutasítja.
Az őrnagy,
„Pobjeda bácsi”, akit a szovjet állam nevelt, a sztálini rendszer acélból
készült fogaskerekének tekinthető. Mindent a politika céljainak rendel alá és
kíméletlenül leszámol a „Nagy Ügy” valós vagy vélt ellenfeleivel. Jó
kommunistaként, azonban önkritikát is gyakorol:
„Lehetséges, hogy nekem is van gyenge pontom?,
tűnődött a férfi.
Állítólag Lenin is szerette a gyerekeket.”
A névtelen hősök
közül hátra van még a vezérőrnagy, aki annak ellenére, hogy ő a belbiztonsági
erők észtországi főparancsnoka, meglehetősen gyáván viselkedik. Ennek oka a
mindent átható fortélyos félelem, ahol még a forradalom is felfalhatja saját
gyermekeit.
Az őrnagy és a
vezérőrnagy méltó ellenfelet kap Johanna és Alan személyében. Nekik nem csak
nevük van, hanem színes személyiségük is. Bátorságuk, eltökéltségük miatt
már-már hollywoodi figuráknak lehet tekinteni őket. Ők adják Ilmar Taska
könyvének kalandregény vonulatát. Szerelmük története happy enddel végződik. Ezért
azonban nagy árat fizetnek: magukra hagyják - az időközben árvává vált - fiút.
Hasonlóan ahhoz, ahogy a Nyugat hagyta cserben az egykor jobb időket megélt, és
jobb jövőt érdemlő független Észtországot.
Ilmar Taska Pobjeda,
1946 című regényét
Jávorszky Béla ültette át magyar nyelvre. A könyvet olvasva
a magyar olvasó is érzi: ez az észt világ csak földrajzilag van távol tőlünk. A
sztálinizmus közel visz minket egymáshoz, a kommunista múlt közös,
feldolgozásra váró traumánk.
- KP -
Idézet a könyv 155. oldaláról
Idézet a könyv 102. oldaláról
Megjegyzések
Megjegyzés küldése