Vendégszerzőnk tollából: A madármegfigyelés fűszere

Zsebedben a világ! Mondják nem is indokolatlanul, mikor többségnél ott lapul a készülék, melyet nemes egyszerűséggel mobilnak szólítunk. Ősszel, ezzel ülsz be a kocsiba és a szaggatott vonalak sebesen szaladnak el melletted. Csak egy közepes termetű ragadozó ül szigorú tekintettel a póznán. De ki lehet ő? Fék, sikerül elcsípni, egy fotó és az app már ki is köpi a nevét, ő egy egerészölyv. Télen a madáretetőre szórt eleségre érkező tarka csapatot figyeled áhítattal, mikor egy szempillantás alatt, mint egy kamikaze vetődik be egy predátorok világában kistermetű számító szárnyas, kitől az egész környék retteg. Cinkék és tengelicek kispiccelnek minden irányban, majd a kampóscsőrű valamit mormol az orra alatt, s megállapítja, legközelebb még ügyesebb leszek. S mivel a kütyüddel felvetted a sztorit, elküldöd a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe, kitől érkezik a válasz, karvaly járt a kertedben.  Tavasszal késő este sétálsz a pároddal, majd eszedbe jut, hogy másnap ki kell h...

Olvasónk ajánlja: Elena Ferrante új regényét



Ha meg kellene neveznem valamit annak okaként, hogy miért szippantott be engem is a Ferrante-láz, az egyértelműen a szerző szókimondása lenne.

A felnőttek hazug élete elbeszélője Giovanna, aki a történet kezdetekor 13 éves. Tipikus kamasz: kutatja a szexualitást, a maga esetlen, tapasztalatlan módján igyekszik megélni azt, mindezt persze egy lázadással, önelemzéssel tarkított, identitáskrízis sújtotta élethelyzetben.

Gianní a következőképpen jellemzi magát:

 „Csúnyának érzem magam, a természetemet förtelmesnek tartom, és elepedek egy csepp szeretetért.” 

vagy
 „Gőgös vagyok, hitvány és gyakran igazságtalan.”

Tipikus tinédzser, aki az önleértékelésből hobbit űz, de természetesen nemcsak önmagával, a környezetével szemben is roppant kritikus – gúnnyal, cinizmussal tekint az iskolára, a szüleire és mindenkire, aki nem fér be a köreibe, mindeközben mégis vágyja, hogy feltétel nélkül szeressék. Saját magát nem egy egészséges önértékelésből fakadó valójában, sokkal inkább a másokhoz való viszonyában tudja definiálni, de hogy ki és mi ő igazából, arra nem tud egzakt választ adni. 👧 💅 💗

Érdekes, hogy elhangzik a regényben egy mondat: „elvesztettem a körvonalaimat”, ami pedig visszautal a Nápolyi regényekbeli Lila „kontúrvesztésére”.

Mindez a körvonalvesztés és az óriási identitászavar, a naiv kislányból szkeptikus kamasszá válás egy Giovanna édesapja által elejtett félmondatból ered, amely Giannít a nagynénjéhez, Vittoriához, mint a család gonoszához, rútjához, a világmindenség legsötétebb teremtéséhez hasonlítja. A lány felkeresi a számára ismeretlen nénit, aki se nem tipikusan rossz, se nem csúnya, azonban az egyetlen őszinte ember a családban. Érdekes Vittoria karaktere, megtestesíti mindazt, amit a képmutató társadalmunkban is tapasztalhatunk: aki ki meri mondani az igazságot, fel meri vállalni a konfliktust, az csak rossz ember lehet. Holott – véleményem szerint – a gonoszság a játszmákban, a köpönyegforgató viselkedésben rejlik. Giovanna családja sem akar szembesülni az igazsággal, a tisztességes, rendes, értelmiségi élet egyfajta értékítélet, amellyel szöges ellentétben áll az érzelmek kimutatása és az igazság felszínre kerülése. Ezen a ponton merül fel bennem a kérdés: mi számít mérgező családnak? Ahol konfliktus konfliktust ér vagy a látszólagos nyugalom is lehet lélekölő, amikor a feszültség csak hullámzik a kulisszák mögött? 



Érdekes kérdést vet fel maga Ferrante is a valódi személyiségünkkel kapcsolatban; mikor mutatkozik meg az igazi én? Amikor egy mesterséges status quonak köszönhetően elfojtjuk a legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket vagy amikor szabad utat engedünk azok felszínre törésének?

"Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy – egy adott ponton túl – minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak?"

A történet egyébként Nápolyban játszódik, amely szintén hozzájárul a regény fülledt hangulatához.

Gianní életét tovább bonyolítja a szülők válása, a múltban csírázó hazugságok, hűtlenség és álszentség. Amikor a kamaszlány apaképe összedől, mindenhol az ideális férfit kutatja, új bálványt keres magának, aki a csalódottságból kivezeti és olyan példát mutat neki, amelyet újfent érdemes követni. Beleássa magát a vallásba is és egy istentisztelet során meglelt tökéletes férfira először mint vágyai tárgyára, majd olyasvalakire tekint, akinek sokkal inkább a tiszteletét, megbecsülését akarja kivívni. Fantasztikus ív, elképesztő fejlődéstörténet! 👱

A regényt mindeközben végigkíséri egy tárgy, a karkötő, amely végiggondolva, értelmezve az olvasottakat, a megalázottság, az érzéketlenség, a hűtlenség szimbóluma, ami bárhonnan bárkihez is kerüljék, szenvedést generál. 

Elképesztően erős olvasmány, érettebb kamaszoknak is ajánlanám (egyfajta görbe tükörként), de sokkal inkább felnőtteknek – úgy érzelmi analfabétáknak, mint kiegyensúlyozott személyeknek, mindenkinek 15-100 éves korig.

Vendégszerző: IrodalMacska

Megjegyzések