Eco és a nagy kísérlet: A rózsa neve

Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, így egy menő könyvtár kerül a látóterünkbe a mai ajánlóban. Kedves Olvasóm, el kell, hogy keserítselek, Sean Connery igéző arca és színészi játéka csak egyetlen réteget tud visszaadni abból, amit a könyv elénk tár. Ha szereted a középkorban játszódó krimit, elragadott Ken Follett világa, akkor ez a te filmed! Egy szerzetesi közösségben sorra történnek a gyanúsabbnál gyanúsabb halálesetek. Vilmos, a bölcs, daróc ruhás Sherlock Holmes és Adso, a zöldfülű, fiatal szerzetes párosa elképesztően izgalmas nyomozást folytat. Körülöttük pedig feltárul a kolostor és egy páratlan könyvtár színekkel és intrikákkal teli világa. A szöveghez azonban vértezd fel magad! Mert irodalomtudományi nehézbombázó. Az olasz Esterházy Péter (kettejüknek még a halála is válhatatlan egymástól) jól feladja a leckét. Ritkán esik meg olyan, hogy egy szerző részletes értelmezési instrukciót ír a saját regényéhez. Amolyan használati utasítást, mert ebben a

Olvasónk ajánlja: Elena Ferrante új regényét



Ha meg kellene neveznem valamit annak okaként, hogy miért szippantott be engem is a Ferrante-láz, az egyértelműen a szerző szókimondása lenne.

A felnőttek hazug élete elbeszélője Giovanna, aki a történet kezdetekor 13 éves. Tipikus kamasz: kutatja a szexualitást, a maga esetlen, tapasztalatlan módján igyekszik megélni azt, mindezt persze egy lázadással, önelemzéssel tarkított, identitáskrízis sújtotta élethelyzetben.

Gianní a következőképpen jellemzi magát:

 „Csúnyának érzem magam, a természetemet förtelmesnek tartom, és elepedek egy csepp szeretetért.” 

vagy
 „Gőgös vagyok, hitvány és gyakran igazságtalan.”

Tipikus tinédzser, aki az önleértékelésből hobbit űz, de természetesen nemcsak önmagával, a környezetével szemben is roppant kritikus – gúnnyal, cinizmussal tekint az iskolára, a szüleire és mindenkire, aki nem fér be a köreibe, mindeközben mégis vágyja, hogy feltétel nélkül szeressék. Saját magát nem egy egészséges önértékelésből fakadó valójában, sokkal inkább a másokhoz való viszonyában tudja definiálni, de hogy ki és mi ő igazából, arra nem tud egzakt választ adni. 👧 💅 💗

Érdekes, hogy elhangzik a regényben egy mondat: „elvesztettem a körvonalaimat”, ami pedig visszautal a Nápolyi regényekbeli Lila „kontúrvesztésére”.

Mindez a körvonalvesztés és az óriási identitászavar, a naiv kislányból szkeptikus kamasszá válás egy Giovanna édesapja által elejtett félmondatból ered, amely Giannít a nagynénjéhez, Vittoriához, mint a család gonoszához, rútjához, a világmindenség legsötétebb teremtéséhez hasonlítja. A lány felkeresi a számára ismeretlen nénit, aki se nem tipikusan rossz, se nem csúnya, azonban az egyetlen őszinte ember a családban. Érdekes Vittoria karaktere, megtestesíti mindazt, amit a képmutató társadalmunkban is tapasztalhatunk: aki ki meri mondani az igazságot, fel meri vállalni a konfliktust, az csak rossz ember lehet. Holott – véleményem szerint – a gonoszság a játszmákban, a köpönyegforgató viselkedésben rejlik. Giovanna családja sem akar szembesülni az igazsággal, a tisztességes, rendes, értelmiségi élet egyfajta értékítélet, amellyel szöges ellentétben áll az érzelmek kimutatása és az igazság felszínre kerülése. Ezen a ponton merül fel bennem a kérdés: mi számít mérgező családnak? Ahol konfliktus konfliktust ér vagy a látszólagos nyugalom is lehet lélekölő, amikor a feszültség csak hullámzik a kulisszák mögött? 



Érdekes kérdést vet fel maga Ferrante is a valódi személyiségünkkel kapcsolatban; mikor mutatkozik meg az igazi én? Amikor egy mesterséges status quonak köszönhetően elfojtjuk a legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket vagy amikor szabad utat engedünk azok felszínre törésének?

"Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy – egy adott ponton túl – minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak?"

A történet egyébként Nápolyban játszódik, amely szintén hozzájárul a regény fülledt hangulatához.

Gianní életét tovább bonyolítja a szülők válása, a múltban csírázó hazugságok, hűtlenség és álszentség. Amikor a kamaszlány apaképe összedől, mindenhol az ideális férfit kutatja, új bálványt keres magának, aki a csalódottságból kivezeti és olyan példát mutat neki, amelyet újfent érdemes követni. Beleássa magát a vallásba is és egy istentisztelet során meglelt tökéletes férfira először mint vágyai tárgyára, majd olyasvalakire tekint, akinek sokkal inkább a tiszteletét, megbecsülését akarja kivívni. Fantasztikus ív, elképesztő fejlődéstörténet! 👱

A regényt mindeközben végigkíséri egy tárgy, a karkötő, amely végiggondolva, értelmezve az olvasottakat, a megalázottság, az érzéketlenség, a hűtlenség szimbóluma, ami bárhonnan bárkihez is kerüljék, szenvedést generál. 

Elképesztően erős olvasmány, érettebb kamaszoknak is ajánlanám (egyfajta görbe tükörként), de sokkal inkább felnőtteknek – úgy érzelmi analfabétáknak, mint kiegyensúlyozott személyeknek, mindenkinek 15-100 éves korig.

Vendégszerző: IrodalMacska

Megjegyzések