Engem láss, hogy szerethess! - A Szerelem villámcsapásra c. regényt ajánljuk!

Véleményem szerint a Valentin-nap egy megosztó hagyomány a szerelmesek körében: hiszen sokan vallják, hogy a szerelmet nem kell egy külön napon, úgymond felhívásszerűen ünnepelni, mert az az év összes többi napján ugyanúgy összeköti az együtt dobbanó szíveket. Aztán valahogy mégis úgy alakul, hogy a legtöbb pár szeret megemlékezni, vagy épp nosztalgiázni kapcsolatuk romantikus kezdetéről, és képzeletben újra végigjárni azt az utat, ami kéz a kézben a jelen boldogságához vezetett. 

A szerelmesek ünnepe kapcsán könnyebben megtalálnak bennünket a romantikus olvasmányok is: belefeledkezünk olyan történetekbe, amelyek rózsaszín ködbe burkolnak bennünket, lábunk a föld felé emelkedik, és elhisszük, hogy az igaz érzelmek mentén létezni még olykor a fájó könnyeken át is érdemes. Hiszen, ha nem csalódnánk, hogyan értékelhetnénk méltó módon mindazt, ami valóban a lelkünkig ér? 

"De legfőképp azt nem tudtam elképzelni,
hogy elveszíthetem azt a biztonságot,
amit a Jamie iránti szerelem jelentett.
A közös jövőt mindig olyan biztosnak éreztem,
mint hogy felkel a nap
- narancsszínű égbolt melegsége az elmémben."

Ebből az alkalomból egy olyan könyvajánlót hozunk nektek, kedves olvasóink, amely elsőre valóban mézáztatta-boldogságszirupos sztorinak tűnik ugyan, de mégis mélyebb, igazabb, és fájdalmasabb annál, mint amit első benyomásként gondolni vélnénk róla.

A Szerelem villámcsapásra c. regény az első szerelem izgalmait hozza magával, amely akár örökre is szólhatna, az élet azonban tragikusra zárja ennek lehetőségét. De vajon arra megtanítanak-e a vágtázó mindennapok, hogy miként engedjük el azt a valakit, akivel az életünket képzeltük el? Korántsem. És ekkor kilenc évvel később Neve életébe a munkája kapcsán hirtelen betoppan Ash - a villámcsapást túlélt fiatal építész - aki számos hasonlóságot mutat Jamievel, Neve egykori szerelmével. 

"És mégis... a gondolataim valahogy mindig visszatérnek Jamie-hez.
Még mindig ott horgonyoz a szívemben.
Nem tudom elengedni a reményt, hogy talán hazatért.
Hogy talán kaptunk egy új esélyt arra,
hogy újraélesszük azt a szerelmi történetet, amit soha nem tudtunk befejezni."

Ahogy azonban haladunk előre a cselekményben, visszatérő kérdések gyötrik főhősnőnket: vajon milyen összefüggés lehet a balesetben elhunyt Jamie, valamint a "villám sújtotta" fiú, kínzóan hasonló személyisége között? Ash saját bevallása szerint is szinte megszelídült, és korábbi vad énjét hagyta hátra azon a viharos, majdnem végzetes éjszakán. Szerethet-e Neve újra tiszta szívből, igazán, úgy, hogy közben teljesen összezavarják múltjának mámoros részletei, és megláthatja-e Ashben azt, aki igazán ő, nem pedig az, akivé Jamie válhatott volna. 

"Én szerencsésnek tartom magam. Tényleg.
 Inkább választanék néhány évet a világ legcsodálatosabb emberével,
mint egy egész életet valaki mással.
Ezerszer is inkább ő. Ez egy áldás.
Az első pillanattól fogva tudtam, ahogy megismerkedtünk."

Holly Miller regénye sokkal több egy romantikus vallomásnál: a mély barátság dicsőítése is,  amely túléli a múltat, visszatér a jelenbe, még ha a jövő fénye csak korlátozott ideig is képes beragyogni. Mindet megőriz, és mindenen túlmutat. Vajon a szerelem is ilyen? Talán igen, és mégsem. 
Könnyű ugyanis egyetlen mondattal szétzúzni egy álomként dédelgetett tündérmesét, amelyben a herceg talán nem is az volt, akinek Neve látni vélte. Jamie emléke mégis elhomályosítja azt a valódi kapcsolódást, amely igazán felülírhat mindent, amit addig Neve gondolt a mindent elsöprő szerelemről. 

A könyv borítóján olvashatjuk Mike Gayle bestsellerszerző véleményét, mely szerint "Gyönyörűen megírt érzelmi hullámvasút." ez a történet. Ez a megállapítás annyira helyén való, hogy olvasás közben sokszor azon kaptam magam, hogy egyszerre sajnáltam a sors keze által rövidre zárt szerelmet, de közben arra vártam, hogy Neve szeme nyíljon már fel végre és lássa meg Asht, méghozzá olyan módon, hogy Jamie fájdalmas emléke árnyékot se vethessen a köztük kibontakozó valódi kapcsolódásra. 

A kérdés azonban továbbra is tétován kering a levegőben: meddig vagy képes hinni, hogy más valaki képében tér hozzád vissza a tinikori szerelmed? A regény feszültsége ténylegesen ebben rejlik, a válasz azonban rögös úton érkezik meg az olvasókhoz, de ilyenkor hisszük csak el igazán, hogy mindig létezik új esély a boldogságra, ha képesek vagyunk a múltunktól úgy búcsút venni, hogy megérkezhessen életünkbe a jelennel karba font jövőnk. 

"Ez életem legszebb csókja.
A szerelem olyan szenvedélyes és határozott kifejezése,
amilyenben még soha nem volt részem.

Érzelmi lavina, ami mindent elsodor.

És ezúttal minden egyes érzés valóságos."

~ Szeretettel: Barbi ~