Francia könnyedség, német fegyelmezettség: Alex Capus két magyar nyelven megjelent regénye

 

Magyarul 2019-ben, eredetileg 2011-ben látott napvilágot Léon és Louise című romantikus történet, ami egy közel hét évtizeden tartó szerelem történetét meséli el. Hősei a valóság talaján álló Léon Gall, és a titokzatos Louise Janvier.

A meseszerű cselekmény 1918-ban Normandiában veszi kezdetét, majd a két világháború közötti, majd a második világháború alatti Párizsban folytatódik. A főszereplők környezetében kezdetektől arat a halál, az első világháború idején mindketten meg is sebesülnek. Veszélyekkel terhes időszakot él át, és túl Léon a németek által megszállt Párizsban, Louisenak pedig ez idő alatt a kényszerű afrikai száműzetés jut. Annak ellenére, hogy kapcsolatukon két világháború képében is átgázol a Történelem, az anekdotákból összeálló világkép és történelemszemlélet mindvégig derűs és optimista marad. A történelem viharai megedzik kapcsolatukat, sőt talán ezeknek is köszönhető kötődésük több évtizedes fennmaradása. Léon és Louise örök szerelmét különös módon Yvonne, Léon felesége is támogatja. Alex Capus Yvonne karakterét komplex módon ragadja meg, többet tudunk meg róla, jobban megismerjük, mint Louiset, a tényleges címszereplőt. A többi szereplő közül figyelmet érdemel Knochen, a Gestapo nyomozója, aki mézzel (kávéval) és korbáccsal (fenyegetéssel) igyekszik ösztönözni Léont a pontos munkára. Léon minderre tipikusan francia módon reagál, az egész regény is tipikusan francia, vidéki polgármestereivel és párizsi clochardjával együtt. Legfőképp azonban derűjével, bölcsességével és könnyedségével erősíti meg a franciákról kialakult sztereotípiákat.

 

A szerző, Alex Capus Normandiában született egy francia apa és egy svájci anya gyermekeként. Ötéves koráig Párizsban apai nagyapjánál élt, a Léon és Louiseban a nagyapa életét övező családi legendát dolgozta fel. Capus ötéves korától Svájcban él, francia-svájci kettős állampolgársággal, francia-német kulturális identitással rendelkezik.

Jó példa „németségére” az Idő kérdése című munkája, ami magyarul 2022-ben, eredetileg pedig 2006-ban jelent meg. A valós eseményeken alapuló történelmi regény három északnémet hajóépítő munkás (Anton Rüter, Hermann Wendt, Rudolf Tellmann) afrikai kalandjait meséli el, a tényekhez szigorúan ragaszkodva. Capus a könyvolvasót a fantázia szárnyán térben Afrikába, időben pedig az 1913-1916 közötti időszakba repíti. Életre kelnek az egykori gyarmat, Német Kelet-Afrika, ezen belül a Tanganyika-tó békebeli, majd háborús hétköznapjai.

Fegyelmezett, kötelességtudó hőseink a Tanganyika-tó partján építik újra a Götzen nevet viselő gőzhajót, amit 5000 fadobozba csomagolva szállítanak oda Észak-Németországból a Csendes-óceánon majd vasúti síneken. A vállalkozás joggal tartható őrülettel határos logisztikai teljesítménynek. Céljuk nem kevesebb, mint Afrika legszebb hajójának üzembe állítása. Hajóépítőink megküzdenek a mostoha természeti feltételekkel, megismerkednek az őslakosokkal és azok különös szokásaival. A munka mellett, a szabadidő eltöltésében is egy kedélyes „német világ” megteremtésén fáradoznak. Illuzórikus világukat azonban szétrombolja a világháború, hőseinket közkatonaként besorozzák a német gyarmati hadsereg kötelékébe. Hétköznapi világukat, emberi kapcsolataikat tönkreteszi az Őrület. Munkájuk gyümölcsét, a Götzent pedig felépítése után ágyúval szerelik fel, háborús célok szolgálatába állítják.

 

A Götzen Kigoma kikötőjében (1916)

Capus egyszerre két vasat tart a tűzben, gondosan felépíti a másik oldalt képviselő Geoffrey Basil Spicer Simson nem éppen köznapi figuráját is. Az ő tette sem kevésbé grandiózus, melyek során két, a Götzennél lényegesen kisebb hajót juttat el ugyanoda az Atlanti-óceánon, majd a sivatagon és az őserdőn keresztül. A két fél összeütközése, a Götzen sorsának beteljesedése elkerülhetetlenné válik. Ez azonban „német módon”, Anton Rüter jóvoltából, szó szerint olajozottan következik be. Nem a regény cselekményéhez, hanem a tényekhez tartozik, hogy a kalandos sorsú hajó néhány év a tetszhalál, és néhány átépítés után életre kelt, és Liemba néven még közel száz éven át szolgálta teher- és személyszállító hajóként az ott élő lakosságot.

Alex Capus műveiben a veszteségek nem végzetesek, bölcsen, sőt derűsen ír róluk, legyen szó akár az emberi érzésekről (Léon és Louise), vagy akár az elvégzett munka értelméről (Idő kérdése). Napjainkban ezért mindkét regénye különösképp olvasásra javallott.

A könyveket a Gondolat kiadó jelentette meg, magyar nyelvre Tatár Sándor ültetette át őket.



-Kimlei Péter-