Behunyta a szemét, a tavaszi nap sugarai kellemesen simogatták az arcát. Szerette volna kiélvezni a pillanatot. Ébredezik a természet, az addigi zord, sötét, reménytelen télidőt felváltotta a fény, a megújulás, az illatok és a tavasz. A kertészetben, ahol dolgozott éppen a moha felszámolásában merült el, de előbb szeretett volna pár perc gyönyörűséget szerezni magának a vörös tulipánok nézegetésével, óvatos érintésével. Miközben hozzálátott a vasgálic kiszórásához, érezte, hogy a zsebében megrezzent a telefonja.
Egy ismeretlen számról kapott üzenetet: “Szia Tamás! Kb. 1 óra múlva végzek és várok rád a megbeszélt helyen! Edit”
Felszökött a szemöldöke. Ki lehet ez a titokzatos Edit? Talán ő az, akire már régóta vár! Eluralkodott rajta az izgalom, most mit tegyen? Lehet, hogy valakivel titkos randevúja lesz úgy, hogy nem tudja, ki ez a lány, hova kell mennie és hol találkoznak?!
Eközben Edit szintén behunyta a szemét. Az onkológián egy fotelben ült, infúzióban kapta a kemoterápiát. A mai az utolsó kezelése. Ez alkalomra rózsaszín tűsarkú cipőt, szűk farmert és rózsaszín pulóvert vett fel. A kendője is rózsaszín, amivel a kihullott haját takarta el. Az előbb írt Tamásnak, aki ma elhozta a kezelésre, hogy mindjárt végez. Kisvártatva, alig hallhatóan csipogott a
telefonja. Egy ismeretlen számról érkezett válasz, hogy Edit legyen nyugodt, ő már kint várja az autóban. “De hol itt az én üzenetem?- kérdezte magától. Tamás száma persze nem volt lementve. Rossz számot ütött be, más kapta meg az sms-t! Egy pillanatra érezte, hogy kihagy a szívverése. Jaj! Kinek küldött üzenetet? Nah, sebaj, mindegy is. Ismét behunyta a szemét de újra hallotta a telefonját, megint üzenete érkezett. “Szia Edit! Nem tudom honnan ismerjük egymást, de szívesen találkozom veled, csak áruld el kérlek, hogy hova menjek egy óra múlva! Tamás”.
Edit összeráncolta a szemöldökét. Lehetséges ilyen véletlen, hogy egy ismeretlennek küld egy üzenetet és őt is pont Tamásnak hívják? Az infúzió lecsöpögött, nem volt ideje most ezen gondolkodni, gyorsan elmentette a számot “ismeretlen Tamás” néven, majd megnyomta a nővérhívót, jöhet a következő koktél.
Már 3 hónapja, hogy Tamás kapta az üzenetet, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Editre, a titokzatos nőre. Naponta írt neki, többször próbálta felhívni, de nem kapott választ. Már korábban kitűzte a mai napot, ez lesz a záró üzenet, aztán muszáj, hogy Edit a múlté legyen, mert így a képzelete nem hagy teret a valóságnak. “Szia Edit! Ma írok neked utoljára! Gyere el kérlek a kertészetbe, ahol dolgozom. Ha meglátsz és szimpatikus vagyok, lépj hozzám, mert szeretnélek megismerni személyesen! Ha nem tetszik amit látsz, csak sarkon fordulsz és elmész. Várlak, Tamás” Rányomott az elküld gombra.
Edit úgy érezte, hogy testileg és lelkileg is visszanyerte az erejét, amit a rák és a kezelések elvettek tőle. Már a haja is megnőtt, egyszer már a fodrász is megigazította. Éppen a reggeli kávéját kortyolgatta, amikor csipogott a telefonja. Már megint ismeretlen Tamás küldött üzenetet. Utoljára ír, szeretne vele találkozni. Nem gondolta, hogy ennyire kitartó lesz ez fiú, hogy több százszor
kereste, naponta hívogatta. Kinézett az ablakon, a nyári napsütés biztatta, hogy vágjon bele! Mi lenne, ha tényleg odamenne? Ránézett az órájára, van még ideje, mielőtt a hagyatéki tárgyalásra kell menjen, hogy fájdalmas örökségét átvegye a közjegyzőtől. Bár ne kellene mennie és édesanyja még vele lehetne… A fürdőszobába ment, hogy felfrissítse magát. Belenézett a tükörbe, és elégedetten elmosolyodott. Vett egy mély levegőt, a karjára vette a táskáját, kilépett az ajtón és a kertészet felé vette az irányt.
Írta Tóth Rózsa, Faddon, 2022.04.05-én.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése