A D(r)áma és a Tábla - Walter Tevis: A vezércsel

Séta a parkban. Ez a hely már negyven éve így néz ki. Kőből faragott fekete-fehér kockás asztalok, bekerített kézilabdapálya, kosárpalánk, pingpongasztal. 

Gyerekkoromban itt vérre menő ütközetek zajlottak, és nem csak labdával, hanem harminckét bábuval hatvannégy mezőn. Most teljesen üres a tér.

Retro kép a Széchenyi fürdőből. Kibicelés, a "vajon ki győz" izgalma a gőzölgő, emberekkel teli medencében. 

Emlékek és impulzusok egy letűntnek látszó világról. Észre se vettük, ahogy kikopott a mindennapjainkból ez a fantasztikus játék. Most meg már kutakodni kell a fejünkben, vajon a vezér a színén áll, vagy az a király helye? Még jó (vajon tényleg?), hogy a Google a barátunk.

Aztán 2020 októberben berobbant a köztudatba a Walter Tevis könyvéből A vezércsel című, Netflixen elérhető minisorozat. Azon már meg se lepődtem igazán, hogy egy 38 éves könyv filmes adaptációjáról van szó, hiszen Margaret Atwood művei is pont így kerültek néhány évvel ezelőtt a figyelem középpontjába. Ám nem csak ebben hasonlítanak: a feldolgozás most is izgalmasabbra, drámaibbra sikerült, mégis meg tudta őrizni és át tudta adni a könyv eredeti mondanivalóját. 

Sokat vártam, mire rászántam magam, hogy megnézzem. Sejtettem, hogy beszippant majd, és hetekig a hatása alatt maradok: így is lett. Nem feltétlenül a sakk miatt. Az alkotók gondoltak azokra az olvasókra/nézőkre is, akiket esetleg ez a téma visszatartana. Ezért az izgalmas történet mellé lélegzetelállítóan korhű díszletekkel és helyszínekkel körülfont helyzeteket kapunk egy kemény világból, amelyben a kívülállók számára csak akkor tartogat boldog(nak tűnő) végkifejletet az élet, ha képesek a körülményeikkel dacolva megvetni a lábukat. 

A sorozat azonban okkal 16+ besorolású: a függőség ábrázolása erős magyarázatra szorul az okok és okozatok feltárásával. A történetben ábrázolt árvaház, az örökbefogadás visszásságai, a magány, de akár a nőkkel kapcsolatos (a sakk világában élesen tapasztalható) diszkrimináció mind külön bejegyzést érdemelnének, és minden réteg ábrázolása remek arányérzékkel sikerült.

Nagyon fontos momentum, hogy a szerző, amellett, hogy számos saját élményből építette fel a történetet, többször hangsúlyozza azon nézetét, miszerint a sakk nemtől független sport. Több köze van hozzá a tehetségnek és a lehetőségeknek, mint a biológiai és születési adottságoknak. Ezt az állítást később Polgár László a saját gyerekeivel folytatott pedagógiai kísérletében bizonyította is. 

Lányai, de főleg a legkisebb testvér, Polgár Judit pályafutása minden sakk iránt érdeklődő kislány számára azt a reményt jelenti, hogy ez a még mai napig is létező előítélet egyszer majd eltűnik a fejekből. Örömmel olvastam, hogy a Beth-t játszó színésznő a minél hitelesebb alakítás érdekében egyeztetett az azóta az ENSZ egyenjogúságot szorgalmazó programjában is részt vállaló sakkmesternővel.

Ebből az interjúból többek között az is kiderül, hogy a valóságban mennyire erős a diszkrimináció, és hogy hamarosan dokumentumfilm készül a Polgár-lányok életéről, akik minden erejükkel a társadalom ilyen irányú érzékenyítésén dolgoznak.

Jó szívvel ajánlom a könyvet és a filmet is azoknak, akik szeretik a színvonalas drámát, a korhű díszleteket, vagy szívesen felfedeznék maguknak újra a királyok játékát.

Gyalog vezér 4-re…

- K -