Olvasónk ajánlja: George Orwell – 1984

Az 1984 című regény 1949-ben jelent meg, Eric Arthur Blair írta George Orwell álnéven. A mű (a megjelenéshez képest) a jövőben játszódik, és egy disztópiát, egy elnyomott, elembertelenedett, elszemélytelenedett társadalmat mutat be.

A történet helyszíne egy négy részre tagolódott világot mutat be, 3 nagyhatalom, Óceánia (itt játszódik a mű), Eurázsia és Keletázsia mellett egy „senkiföldje” található meg. A három nagyhatalom folyamatosan, különféle felállásban, hadban áll egymással, a háború hivatalos célja a gazdátlan területek megszerzése, azonban a háború lényegi célja nem a területszerzés, hanem egyrészt a nép „tűzben tartása”, egy valós, hihető ellenségkép kreálása, másrészt pedig a megtermelt javak feleslegének a megsemmisítése. És e kettő által a belső párt, vagyis a vezető elit helyzetének stabilizálása, (mert ha van egy ellenség, akiről azt hallja a nép, hogy veszedelmes akkor nem fog fellázadni az őt az ellenségtől megvédő szerv, jelen esetben a belső párt ellen. És ha a nép azzal van elfoglalva, hogy ne haljon éhen akkor nem fog hirtelen olyan szintű tudományos haladást elérni, amivel az elit fejére nőhetne).

Ebben a rendszerben él a történet hőse, Winston, munkája a korábbi téves újságcikkek, nyilatkozatok átírása úgy, hogy azok a jelen történéseinek megfeleljenek. Winston úgy gondolja, ez a rendszer hibás, éppen ezért lázadni akar. A pártpropaganda gyakran emleget egy Emmanuel Goldstein nevű embert, aki állításuk szerint a Párt alapítótagja volt, azonban egy Testvériségnek nevezett titokzatos lázadó szervezetet megalapítva a Párt ellen fordult. Ehhez a szervezethez szeretne főhősünk is csatlakozni, de ez nagyon nehéz feladatnak bizonyul, mert mindenkit folyamatosan megfigyelnek. A vezető elit a nép ellenőrzésére ugyanis egy telekép nevű masinát alkalmaz, amely egy a mi televíziónkhoz hasonló szerkezet, csak éppen nem lehet kikapcsolni és nem csak adó, hanem vevő is, így bármit tesz az ember e készülék látómezejében, azt a Belső Párt emberi megfigyelhetik. 
Érdemes megemlíteni a szerelmi szálat is. Ebben a különös világban a pártvezetés a párton belüliek esetében teljes egészében kontrollálja azt, hogy ki kivel és hogyan házasodik, a szerelem a „prolik” privilégiuma. A pároknak kérvényt kell benyújtani, amennyiben össze akarják kötni életüket, és ha itt a szerelem legkisebb szikráját is észreveszik, a házasság nem lesz engedélyezve. Winston és párja mégis abban reménykedik, hogy észrevétlenül megússzák kapcsolatukat a teleképekkel teletűzdelt világban. Titokban találkozgatnak eldugott helyeken.

Úgy gondolom, hogy érdekes, hogy az író ennek a nyomasztó világnak alkotott egy „új nyelvet” az újbeszélt. Az újbeszél nagyon különleges nyelv, hiszen évről évre egyre kevesebb szó található az újbeszél szótárban. Ennek az a célja, hogy mire az újbeszél eléri végleges állapotát, az ember, ha vannak is ellenérzései a rendszerrel kapcsolatban, ne fejezhesse ki, ne fogalmazhassa meg azokat. Az író részletesen kifejti, hogy hogy is néz ki az újbeszél, hogyan építik fel (vagy inkább le) a nyelvet.

A párt jelszava, 

„A HÁBORÚ: BÉKE, A SZABADSÁG: SZOLGASÁG,  A TUDATLANSÁG: ERŐ”

ezek az elsőre irracionálisnak, ellentmondónak tűnő szavak a mű végeztével egyszerre teljes egészében érthetőek lesznek, ahogy az is, hogyan maradhat fenn egy ilyen világrend, és miért nem szeretnénk egy ehhez hasonló világban élni. Számomra nagyon érdekes volt, hogy az angszocban ráismerhettem több másik eszmerendszerre is. Azok az eszközök, amit az ebben a műben ábrázolt vezetés felhasznált, gyakran a Szovjetúnió történetében is megtalálhatóak. Így például azt, hogy egy korábban még barátként kezelt személyt démonizálnak, főgonoszt csinálnak belőle, mint ahogy a párt tette Emmanuel Goldsteinnel, ráilleszthetjük a Szovjetúnió és Trockij esetére.

Véleményem szerint a regény nem véletlenül lett ekkora siker. Az író pontosan, átgondoltan dolgozta ki mind az államszerkezetet, mind az újbeszélt, és minden mást is a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságokig. Amikor én olvastam, nem tudtam fogást találni a rendszeren, egyszer sem éreztem úgy, hogy ez így működésképtelen lenne a való világban. Ez az alááshatatlanság szerintem rémisztő, hiszen az ember emiatt elkezd félni, hogy ez bekövetkezhet, az pedig úgy gondolom, vitán felül áll, hogy ez nem egy kívánatos jövőkép.

Ezt a regényt ajánlom azoknak, akik kedvelik az utópia, disztópia kérdéskörével foglalkozó regényeket.

                                                                                                          - Zajácz András -

Révai Miklós Gimnázium tanulója