„Az élet szakadékait nem lehet csak úgy átugrani” – Joanne Yi: Az összes többi holnap

Kedves Olvasó! Joanne Yi debütáló regényében nagyon nehéz témákat érint: az elvágyódás, a gyász és az elengedés érzései keverednek össze ebben az igazán emberi hangon megszólaló történetben. A fájdalmas élmények mellett boldog felismerések, nehezen induló, mégis valódi emberi kapcsolatok is megmutatkoznak előttünk, miközben az emlékek füzére különleges jelentést kap. Winter szemléletének változása lassan bontakozik ki előttünk, akár egy virág, amely fokozatosan nyitja ki szirmait. „Miközben felcsatolom a sisakomat, az ég szomorkás árnyalatait fürkészem. Jövő ilyenkor már nem leszek itt. De a látvány majd változatlan marad. Bárhol is legyen, mindenki ugyanaz alatt az égbolt alatt él.” Nem tudok elmenni szó nélkül a borító mellett sem: vajon miért éppen egy ginkgo biloba  levelét tartja kezében a lány? A regény előrehaladtával a fa jelentősége is egyre világosabbá válik. Nemcsak egy vágyott helyszínt idéz meg, hanem az idő múlásának és az elengedésnek is a jelképévé lesz. A gingkolev...

Vendégszerzői írás - A számolás joga


Őszintén szólva a bezártság alatt több idő jut arra, hogy egy-egy könyvet, filmet megnézzünk. Az igaz történeteken alapuló filmeket nagyon szeretem, valahogy máshogy hatnak az emberre. Ha véget ér a film, az ember elgondolkodik a lényegen, a mondanivalóján. Ennek a filmnek a címéből nem lehet következtetni a tartalmára. Tulajdonképpen, az amerikai űrprogramról szól, de fő témája három afroamerikai nő harca. Küzdenek azért, hogy ne a bőrszínük alapján ítéljék meg őket, hogy az emberek elfogadják, hogy nőként is – kihasználva a fantasztikus képességüket - érvényesülni tudjanak mások által elképzelhetetlen vezetői pozícióban. A film egésze alatt a megkülönböztetésüket érezhetjük, bár határozott fellépésükkel kiállnak véleményük, és tudásuk mellett.

A film egy hihetetlenül okos kislány bemutatásával kezdődik. A fantasztikus elméje miatt, hogy jobb tanulási körülményeket biztosítsanak neki, a családjával el kell költöznie Virginiába. A költözésre azért volt szükség, mert abban az időben nem volt mindenhol továbbtanulási lehetőség. Főleg nem afroamerikaiaknak.
 
A következő képkockán már több évet is ugrunk az időben. Katherine Johnson (Taraji P. Henson), a kislány már felnőtt. Épp munkahelyére utazik két barátnőjével Dorothy Vaughan-nal (Octavia Spencer) és Mary Jackson-nal (Janelle Monáe). Az USA-ban a NASA Kutatási Központjában dolgoznak, akik az űrversenyben le szeretnék győzni Oroszországot. Elvégzik és ellenőrzik azokat a bonyolult számítási műveleteket, amelyek szükségesek a rakéták fellövéséhez.

 
Mai szemmel ez nem tűnik nagy dolognak, hiszen manapság bármelyik szakmába, bármely pozícióban dolgoznak nők, bőrszíntől függetlenül. De az ’50-es években ez egyáltalán nem így volt. A filmben, mint nőket, de még inkább, mint színes bőrűeket beskatulyázták. Külön terem, külön mosdó, külön kávéfőző, külön iskola, külön részleg a könyvtárban, külön ülések a buszon.


A film a színes bőrűek számolós irodájában folytatódik. Innen három szálon fut a történet. Mary-t áthelyezik, és később talán egy mérnöki állásra is lehetősége lenne, de ahhoz el kellene végeznie egy főiskolát. Azonban arra a főiskolára, ahova mehetne nem engedik be, mert az „fehér iskola”. Vajon sikerül végül főiskolába járnia?


Katherine-t is áthelyezik, egy koordináta számoló csoportba. A csoportot Mr. Harrison (Kevin Costner) vezeti. A nőt a kollégái fenntartással fogadják, és ez csak lassan változik meg. Először nincs nagyon más dolga, csak munkatársai számításait ellenőrizni. Már az első ellenőrzésnél akadályba ütközik, mivel a titkosított részleteket egy fekete filccel kihúzták. Sikerül ezt, és a többi nehézséget legyőznie?
 

Eközben a NASA-hoz érkezik egy IBM számítógép, mely hatalmas és nagyon gyors, azonban nem tudják kezelni. Ha sikerül beindítani, Dorothy és a „számoló” nők munkanélkülivé válnak. Vajon mi lesz a sorsuk?


- Limp Regina -
Baksa Kálmán Gimnázium 10. a osztályos tanulója


Megjegyzések