Mosonmagyaróváron
a
Hansági Múzeum és a
Mika Sándor Egyesület közös kiadásában jelent meg
Csermelyi József könyve, amit önmaga szerényen csak tanulmányként jegyez. A
szerző fiatal történész, akinek fő kutatási területe Nyugat-Magyarország 15-16.
századi története, különös tekintettel a birtok- és uradalomtörténetre. A
kiadvány társkiadója a Mika Sándor Egyesület, amelyet volt és jelenlegi
bölcsészhallgatók alapítottak, tagjai pedig olyan fiatal történészek, akik ez
egykori Eötvös Collegium hagyományait folytatva végeznek szervezett formában tudományos,
kulturális, oktatási, hagyományőrző és ismeretterjesztő tevékenységet. A könyv
megszületéséhez nagyban hozzájárult a Hansági Múzeum azon szándéka, hogy
városunk történetének eddig kevéssé ismert korszakainak kutatását ösztönözze,
és annak eredményeit közzétegye.
A középkor, és azon
belül a Szentgyörgyi és Bazini grófok korszaka olyannyira ismeretlen, hogy ezt
a nyolcvan esztendőt helytörténeti munkáink egy-két mondatban elintézik. Nem
véletlenül, mert e feladat megfelelő forrásismeretet, ezen belül
nyelvismeretet, jogi ismereteket, továbbá megfelelő elemző készséget is kíván. Meg
kell haladni a legendákkal színesített, tévedésekkel tarkított hagyományos
eseménytörténetet.
Csermelyi József
könyve két részből áll: birtoklástörténet, gazdaság- és igazgatástörténet. Függelékként
egy közel nyolcvan oklevelet tartalmazó magyar nyelvű regesztagyűjteményt ad
közre, amelyet egyrészt forrásként használt, másrészt a későbbi kutatókat
segíti és támogatja.
Az első rész az
uradalom megszerzésével, a megtartásáért folytatott küzdelemmel és annak terjeszkedésével foglalkozik. A szerző a család- és a jogtörténet eszköztárát
is felvonultatja. A Wolfartok és a Szentgyörgyiek leszármazási tábláinak
segítségével magyarázza el a nem is olyan egyszerű családi viszonyokat. Megvilágítja
a zálogbirtok és az adománybirtok sajátosságait majd a feudális kor perjogából
kapunk bőséges ízelítőt, hiszen több évtizeden át tartott, mire a
Szentgyörgyiek az összes kisemmizett Wolfart örökössel megegyeztek. A
birtoktest növelése, az ezzel járó hatalmaskodások pedig újabb jogi eljárásokat
vontak maguk után egészen 1522-ig, amikor is az visszakerült az akkori királynéhoz,
Habsburg Máriához. Jogi csavar azonban, hogy ő nem is hitvesi jogon, hanem magánjogi
alapon szerezte meg azt.
A második rész
az uradalom bemutatásával kezdődik, az 1451-ben kibocsátott beiktatási
parancslevél és 1525. évi urbárium adatainak egybevetésével. Látjuk, hogy a két
időpont között 10 településsel, birtokkal növekedett az uradalom. 1525-ben a 34
településből, 7 (Óvár, Nezsider, Nyulas, Rajka, Szentjános, Zurány, Ruszt) az
egyszerű falvaknál (Dorff) magasabb, Marckt státuszban szerepel. Ezek vagy
mezővárosok voltak, és/vagy vámszedő helyeket működtettek a szárazföldi, vízi
utak közlekedési csomópontjaiban.
A mezőgazdasági
ágak közül a szőlőművelés volt a legjelentősebb, a bornak mindig megfelelő
piaca volt, mert az ivóvíz rossz minősége miatt többnyire azt fogyasztották. A gabonanövények
ára alacsony volt, ezért a földesurak ekkor még nem kapcsolódtak be
mezőgazdasági árutermelésbe, bevételeik a kilencedből, és jórészt a vámokból származtak.
Az 1354-ben
kapott királynéi privilégiumok ellenére, Óvár a tárgyalt korban csak mezőváros volt,
mert ezeket a kiváltságokat a mindenkori földesúr igyekezett megnyirbálni. Arra,
hogy városunk, milyen helyet foglalt el a késő középkori magyarországi városok
rangsorában Csermelyi József a Kubinyi András által kidolgozott centralitási
pontrendszert idézi. Ez alapján városunk 16 pontot kapott. 3 nagybirtokosi
rezidenciájáért, 2 úthálózati csomópontjáért, 4 vásárai, 1 rövid ideig működő
pénzverdéje miatt járt neki. Ezen túl még kapott 3 pontot jogi helyzete miatt,
2-őt a Moson megyei egyházi tized beszedéséért, és ehhez jött még 1 pont az
egyetemre beiratkozottak számának alapján. Összes pontjait tekintve olyan
településekkel állt egy szinten, mint például Cegléd, Kecskemét vagy Sátoraljaújhely.
A továbbiakban,
a szűkös források ellenére, értékes ismeretekhez jutunk a birtok igazgatásáról,
és a familiárisi rendszer működéséről is.
Külön alfejezet
taglalja az uradalom egyházszervezetét, a templomokat és a plébániákat, sőt a
főurak, a köznemesség és a polgárság kegyes alapítványaira is kitér. Óváron
belül olyan egyházi vonatkozások kerülnek új megvilágításba, mint a Szűz Mária
tiszteletére felszentelt várkápolna és a Szent Adorján plébániatemplom.
Mosonmagyaróvár Szentgyörgyi
örökségének legfontosabb része azonban maga a
vár, amit rezidenciájuknak
használtak, bár a jelentős országos tisztségeket is betöltő család tagjai, ide
nem temetkeztek. Ódon falai tárgyalásoknak, cselszövéseknek voltak szem- és
fültanúi, számos magas rangú vendéget fogadtak itt, sőt 1462-ben itt tartották
Szentgyörgyi Zsigmond fényes esküvőjét is. A várépület felújítása után a
turizmus remélhetőleg ki tudja majd aknázni azokat a lehetőségeket, amelyek a
középkori állapotok részleges helyreállításában rejlenek.
Az óvári vár boltozatos
kapufolyosójának mennyezetén egy megkopott hatágú csillag emlékeztet a
Szentgyörgyi és Bazini családra. Csermelyi József munkáját elolvasva ez a
csillag számomra ismét régi fényében ragyog. Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak,
akik kíváncsiak múltunk „megtalált” nyolcvan esztendejére.
- KP -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése