Az érzelmek tarka színein és a törékeny időn át - A Cassandra ezer színe c. regényt ajánljuk!

Kedves Olvasó!

Ezt a történetet - ha elolvasod - akkor nem csupán a szemeddel, hanem a szíveddel is falod majd az oldalakat, és látni fogod Cassandrával karöltve a színek forgatagában felbukkanó pillanatnyi, mély, vagy épp szabadulni nem hagyó érzéseket. Boldog arany, bánatos kék, vagy épp dühös vörös? A főszereplő "érzelemenciklopédiája" felettébb egyedi, speciális, ugyanakkor a maga a különcségével együtt, számára igazán megnyugtató kapaszkodót jelent a zajos világban. És ha ez még mind kevés lenne ahhoz, hogy kedvet csináljak neked Holly Smale regényének elolvasásához, akkor kérlek engedd meg, hogy hozzáadjunk még egy csipetnyi szupererőt is - az időutazás fantasztikus képességét - amellyel főhősnőnk újrakarcolhatja sorsát, és vadonatúj idővonalat teremthet magának a múlt félresiklott eseményei mentén. 

"A múltam egy pontján valami kisiklott, tehát, ha van akár csak egy halvány esély is arra, hogy újrajátsszam az egészet - kidobjam ezt az életet,
mint az első palacsintát sütéskor, és készítsek egy újat, jobbat - ,
akkor legalábbis meg kell próbálnom, nem igaz?"

Cassandra mindig is érezte, hogy valahogy más, mint a többi ember. Nem úgy érez, máshogy szeret, és nem tud parancsszóra beleilleszkedni a világnak hívott, hatalmas, sokszor egyszínű  kirakósba. De talán pont ezért válik igazán szerethetővé, mert ő az, aki valóban nem engedi meg a gyorsan zakatoló életnek, hogy megváltoztassa, elsodorja, vagy átszínezze a saját magáról alkotott képet. 

"Dehát nem mindig is így éreztem magam?
 Hogy nem egészen ugyanolyan vagyok, mint mások?
Mintha valamiféle idegen lény lennék, aki minden egyes nap elölről kezdi tanulni,
 milyen is embernek lenni?
Hogy egyfolytában le kell fordítanom a körülöttem lévő világot magamnak,
azután pedig magamat is a világnak:mintha két teljesen különböző nyelvet beszélnénk?"

Egy nap azonban a szokásokkal békében élő, de a változásokkal hadilábon álló lány élete gyökeresen megváltozik: szerelme szakít vele, és aznap még az állásából is kirúgják, arról nem is beszélve, hogy még a banános muffin is elfogy a kedvenc kávézójából. Mindez szinte egyszerre történik Cassandrával, aki ennyi fordulatot megélve hirtelen jön rá, hogy valamilyen csoda folytán képes utazni az időben, és újrapörgetheti a sors iránytűjét, hogy az éppen az optimális irányba mutasson. 

"Az idő elképesztően törékeny. Olyan, mint egy papír zsebkendő,
mint a finom fátyolszövet, vagy mint a pókháló a konyhaszekrény sarkában.
Egyetlen rossz mozdulat, egy aprócska kis nyomás,
 a seprű feje, és a történet szertefoszlik."

Talán ezzel a sors adta képességgel képes lesz Cassandra megtartani szerelmét, Willt? Újraírhatja vajon a teljes love sztorit olyan információk birtokában, amennyit már biztosan tud a férfiról a négy hónapig tartó kapcsolatuknak köszönhetően? Annyit árulok csak el, hogy mindent megtesz érte ugyan, de az élettel nem lehet csakúgy alkudozni, hiszen elég egyetlen  apró részlet megváltoztatása, egy elszalasztott randevú, vagy egy nem várt találkozás, és máris hiábavalóvá válhat még az időutazás varázslatos lehetősége is. 

"A teljes igazság nem kellemes, nem könnyű elfogadni;
gyakran biztonságosabb egy olyan alternatív valóságot szerkeszteni,
amely mindenkit boldoggá tesz.
Főképpen, ha arról a történetről van szó, amelyet saját magunknak szövünk."

Rendkívül figyelemreméltó az is, ahogyan Cassandra minden életeseményben meglátja a mélységet: mitológiai lényekhez, illetve eseményekhez hasonlítja mindazt, ami éppen zajlik körülötte. Élvezet olvasni, hogy szinte a legapróbb mozzanatokra is frappáns magyarázatokat talál, közben elveszik a színek világában, és nyugalmat csempész a saját furcsa kis létezésébe.  

A könyv nagyon szórakoztató módon üzen az olvasóknak: és ha mást nem is viszünk belőle magunkkal, akkor a legfontosabb mondanivalóval zárjuk szívünkbe ezt az igazán nagyszerű kötetet: bátran merjünk mások lenni, akkor is, ha a felszínes világ ellenünk dolgozik, hiszen önazonosan létezni a bőrünkben annyit jelent, hogy hiszünk magunkban, és vállaljuk azt, akik vagyunk, és hűek maradunk ahhoz is, akivé lenni szeretnénk. Mindenféle különleges trükk nélkül is. 

"Nézem, ahogy belőlem és Artból - no meg az idegenekből, akik körülöttünk a járdán ácsorognak - kipörög a színek végeláthatatlan kavalkádja.
A fejünk fölött kavarognak, és már tudom, hogy a húgomnak igaza van:
nem érzem úgy, mintha én lennék a spektrumon.
Sokkal inkább a spektrum van bennem." 

~ Szeretettel: Barbi ~