Ülj be a moziba a könyvvel a szívedben! - A Regretting you (Elrontott életek) c. regényt ajánljuk!

Kedves Olvasó!

Nem tudom, te hogy vagy vele, de számomra Colleen Hoover könyveit olvasni olyan érzés, mint amikor az eső és a napfény találkozásából megszületik egy csodálatos szivárvány: az utolsó oldalak után szinte garantált, hogy a könnyeiden át fogsz újra tiszta szívből mosolyogni a világra. Közben pedig hálás leszel, mert ezekben a regényekben az emberi kapcsolatok, a maguk mélységében és bonyolultságukban is valódi üzenetet hordoznak magukkal, méghozzá olyan érzékenységgel megörökítve, amely a lelkünkig hatol. A Regretting You – Elrontott életek c. kötet is hasonlóképpen hatott rám.

Könyvajánlóm apropója most nem egy friss megjelenés az írónő alkotásai közül, hanem az, hogy az Elrontott életek c. regény filmadaptációját október vége óta vetítik a mozikban. Egy igazi könyvmoly azonban először olvassa el a könyvet, és utána adja át magát az audiovizuális élvezeteknek, hogy aztán leültethesse maga mellé azt a perspektívát a moziterembe, amelyet a könyv eredeti miliője már benne, az olvasásélmény által megteremtett.

„Esküszöm, időnként megfeledkezem róla,

ki voltam és mit szerettem, mielőtt teherbe estem Clarával.

Mintha aznap, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, valaki mássá változtam volna.

Azt hiszem, ez történik, ha valaki anya lesz.

A fókusz már nem önmagadon van többé.

Az életed arról a gyönyörű, kicsi emberről szól már, akit létrehoztál.”

A Regretting you c. kötet egyszerre felnövéstörténet, újraírt barátságok halmaza, viszontagságos szerelmi utazás, dráma, nem utolsósorban pedig egy nagyon különleges, illetve érzékeny anya-lánya kapcsolat író ábrázolása. A jelenből sokszor hirtelen a múltban találjuk magunkat, a szereplőkben feltörő emlékképek pedig erősítik az érzelmek amplitúdóján való széles mozgást: ugyanúgy azonosulhatunk a szereplők mély bánatával, mint a lassan, újra meglelt boldogságukkal.

„Néha üresnek érzem a bensőm, mintha jelentéktelen életet éltem volna, ami nem töltené be a mellkasom. A szívem tele, de az az egyetlen részem, aminek súlya van.”

A történet egy tragédián keresztül mutatja meg, hogyan lehet feldolgozni egy társ, egy apa hirtelen elvesztését, miközben a gyász fájó érzését egy súlyos titok lengi körül, mely darabokra zúzza a szíveket. Vajon ki, és miként képes ezeket a szíveket újra összeragasztani, valamelyest is elfeledve a fájdalom és a csalódás könnyeit? Ki segítheti Morgant, aki a tizenhat éves tinilányával, Clarával marad magára? Clara világa is összetört, hiszen édesapja volt a biztos bázis az életében, és éppen a kamaszkor végén, a felnőtté válás kezdetén ragadta el tőle a sors. De a regényből az is kiderül, hogy talán van az a korai szerelem, amely egyszerre gyógyíthatja a szerzett sebeket, valamint közösen inspirálhatja Clarát és Millert az álmaik felé vezető úton.

„De ahogy elnézem most Jonah-t, ahogy próbál úgy tenni,

mint aki nem jár máshol fejben, és anyát, ahogy próbálja elkormányozni az életét,

mintha még lenne hozzá lelki ereje, rájövök,

hogy talán a felnőttek egyáltalán nem tudják jobban,

mit akarnak, mint mi.

Csak meggyőzőbb az álcájuk.”

A filmadaptációról is essen szó: véleményem szerint szinte olyan jó, mint maga a könyv. A narratíva nagyon sok helyzetben pontosan, szó szerint idézve köszön vissza, valamint a jelenetek meghatározó részben hűek a könyvhöz.
A legfontosabb hasonlóság – a regény és a mozifilm között – nekem leginkább az érzelmek erőteljes ábrázolásában rejlik: a könyvlapokon átüt a tehetetlenség, a düh, az el nem fogadás fojtogató mivolta, melyeket később a felismerés szabadsága, és az elnyomott emóciók beteljesítése oldoz fel. A filmkockákon a csalódottság és a düh érzése egyszerre csapja arcon a nézőket. A történetben előre haladva azonban közös erővel a helyére kerül minden, és a szereplők eljutnak a mélyebb felismerésekig, ekkor engedik csak meg maguknak az egymáshoz való, titkok nélküli, igazán őszinte kapcsolódást, és megértik, hogy a tragédia után nem tehetnek mást, mint összetartanak és felvállalják azt, amit a szívük régóta súg nekik.

Olvasva a könyvet, majd megnézve a filmet egy érzelmi hullámvasútra váltunk jegyet, amely mélységekbe visz, ugyanakkor magasságokba repít. Egy azonban biztos, a végén minden értelmet nyer: a könnyeinken át pedig megláthatjuk azt a bizonyos szivárványt. 

Borítókép forrása

/S.B./