„Az élet szakadékait nem lehet csak úgy átugrani” – Joanne Yi: Az összes többi holnap

Kedves Olvasó! Joanne Yi debütáló regényében nagyon nehéz témákat érint: az elvágyódás, a gyász és az elengedés érzései keverednek össze ebben az igazán emberi hangon megszólaló történetben. A fájdalmas élmények mellett boldog felismerések, nehezen induló, mégis valódi emberi kapcsolatok is megmutatkoznak előttünk, miközben az emlékek füzére különleges jelentést kap. Winter szemléletének változása lassan bontakozik ki előttünk, akár egy virág, amely fokozatosan nyitja ki szirmait. „Miközben felcsatolom a sisakomat, az ég szomorkás árnyalatait fürkészem. Jövő ilyenkor már nem leszek itt. De a látvány majd változatlan marad. Bárhol is legyen, mindenki ugyanaz alatt az égbolt alatt él.” Nem tudok elmenni szó nélkül a borító mellett sem: vajon miért éppen egy ginkgo biloba  levelét tartja kezében a lány? A regény előrehaladtával a fa jelentősége is egyre világosabbá válik. Nemcsak egy vágyott helyszínt idéz meg, hanem az idő múlásának és az elengedésnek is a jelképévé lesz. A gingkolev...

Így olvastunk 2025-ben...

Sokan, sokfélék vagyunk. Sokan, sokfélét is olvasunk.

Más-más szemüvegen keresztül szemléljük a bennünket körülvevő világot,
de egy valami biztosan közös bennünk, és nem csupán a munkánk miatt.

Szenvedélyesen szeretjük a könyveket:
a megelevenedő-csalogató borítókat, a kötetek régi-új illatát,
valamint a ropogós oldalak gyönyörű szavait.

Olvasunk megrázó történeteket, klasszikus szépirodalmat, izgalmas krimiket, elbűvölő fantasy regényeket, szakkönyveket, de előfordul az is, hogy mi is helyet foglalunk magunknak a "hype-vonaton", és rögtön a legnépszerűbb megjelenések között találjuk magunkat. 

Ugyanakkor szeretettel fordulunk könyvtárunk olvasóihoz, és szívesen osztjuk meg velük olvasásélményeinket, és ajánlunk számukra újabb könyveket, hogy 
személyesebbé tehessük azt a helyet, ahol a könyvek mindenkiért vannak. 

Lássuk hát, idén mely könyvek lettek a mi személyes kedvenceink!
Így olvastunk mi - könyvtárosként - 2025-ben.

Háy János: A csokimikulásos lány - Számomra a 2025-ös év olvasmánya Háy János A csokimikulásos lány című regénye volt. "A csokimikulásos lány nyomot hagy a szíven, egy turistajelzést, hogy ne tévedjünk el, amikor magunkhoz akarunk közel kerülni." (Szandra)

Bauer Barbara: A hídépítő - Csodálatos történelmi regény szülővárosom, Békéscsaba megalakulásáról. Szívmelengető volt számomra a tótok hagyományos ételeinek bemutatása, kultúrájuk, szokásaik részletgazdag leírása. (Éva)

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai - A regényből, vagy inkább visszaemlékezésből egy számomra ismeretlen korszak, ismeretlen társadalmi csoportjának hétköznapjai, mentalitása rajzolódott ki. (Péter)

David B. Gil: Nyolcmillió Isten - Egy igazán korhű, fordulatos krimi lett nálam az idei év kedvence, beszippantott, muszáj volt ledarálni. (Kati)

Mélissa Da Costa: Az ég minden kékje - Gyönyörűen megírt történet betegségről, barátságról, szeretetről. Egy lassú utazás. Bátran tudom ajánlani azoknak, akik egy lassabb, mély gondolatokkal megírt könyvre vágynak. (Evelin)

Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál - Igazán mély és fájdalmas, de ugyanakkor gyönyörűen megírt regény a családon belüli erőszakról. A múlt és a jelen fonódik össze a kötetben, és a megélt traumák nyomán megcsillan a jövő is. (Barbi) 

Animal Cannibals: Minden változik, a lényeg nem - Részletekbe menően alapos, több száz oldalas zenekartörténet a tagok tollából rengeteg fényképpel, amely egyben a színtér évtizedeket átfogó korrajza is. (Marci)


Találkozzunk 2026-ban is a könyvtárban, és olvassunk együtt,
ahogyan eddig is - sokan, sokfélét!
Jusson eszünkbe az is, hogy a könyvek értünk és velünk vannak,
kézen fognak minket az úton,
a lelkünk hangján pedig továbbszólnak bennünk!



~ Szeretettel: Barbi 










Megjegyzések