Igazi Barbara: „Ha a lélek olykor meg is reped, bátorság új történetet írni magadról”

Az elmúlt héten Igazi Barbara  Igazibb Önismeret  személyiségfejlesztő terapeuta, Gyászfeldolgozás Módszer specialista, integrál tanácsadó „Amikor a lélek megreped ” című előadásán vehettek részt az érdeklődők könyvtárunk rendezvénytermében. A pillangóölelés Az előadás egy bármikor alkalmazható, önmegnyugtató technikával kezdődött: az úgynevezett "pillangóölelés" által minden résztvevő megnyugtathatta saját magát, és megérkezhetett valóban az "itt és most" pillanatába. Ez a hasznos technika a paraszimpatikus idegrendszer aktiválásán keresztül fejti ki pozitív hatását. Mit értünk trauma alatt, és milyen fajtái léteznek? A jelenlévők elsőként magáról a traumáról, mint fogalomról hallhattak részletesebben.   A trauma szó görög eredetű, jelentése seb. Idegen, vagy szeretett személytől elszenvedett testi vagy lelki mély megrázkódtatást takar, olyat, amelyre nem számítunk. Az életünkben léteznek nagy traumák, illetve kis traumák is. A nagy traumák közé sorolhat...

Olvasónk ajánlja - Pókember Miles Morales : Harag szárnyán


Mint minden Marveles dolog, ez is úgy magával ragad, lehet hogy nem film, nem is videójáték, ez egy könyv - Brittney Morris: Pókember: Harag szárnyán -, jobban mondva nagy Marvel regénysorozat egy darabja. Ez a könyv az Insomniac Games sikeres pókember videójátékának előzménye, melyben a megszokott pókember (Peter Parker) helyett itt Miles Morales-féle pókemberé a főszerep.

Miles elveszítette az édesapját, csakúgy mint Peter a bácsikáját. Ez a tragikus fordulat vezetett a szuperhőssé válásához, persze a génmódosított pók is nagy szerepet játszott ebben. Elköltöztek Brooklyn-ból egy biztonságosabb helyre. A pakolás után Ganke érkezett vendégségbe (Miles Morales kolesztársa és barátja), aki végül a rossz dobozt is vissza vitte a kollégiumba, azt, amiben Miles pókruhája volt. Ez volt a fiatal pókember első baklövése. Amikor kiment sétálni az utcára, hogy jobban megismerje az új otthonát, egy rablás áldozata lett, végül Peter segítette ki a bajból. Nagy félreértés történt, mert azt feltételezték róla, hogy ő próbál lopni a boltból, pedig nem is ő volt az, akit a rendőrök hidegre akartak tenni. Ezt követően Miles vissza próbálta szerezni a Ganke által birtokolt dobozt, igaz hogy felébredt rá a barátja, de végül sikerült lepleznie, hogy ő pókember, meg hogy nem a kuka és a tűzlétra segítségével jutott fel a sokadik emeletre. Mellesleg a szoba zárva volt. Miles egy hajléktalanszállón vállalt ingyen munkát, ahol egy gyanús alakra lett figyelmes, aki undorodva és gyűlölettel hallgatta a Terraheal szavait a TV-ben. 


A történet során Keselyű és Seregély töltik be a gonosz szerepét, viszont Keselyű az, aki madárrá változtatta a fél várost. Seregély segít a beteg apjának, de Keselyű kihasználja, csak azért, hogy tönkretegye a Terraheal-t. Seregély ezután összefog a két pókemberrel, hogy együtt legyőzzék a nanorobotokat (újabb technológiai eredménye a Terraheal-nek), végül sikerült megmenteniük a várost és visszaváltoztatni a madár szörnyeket emberré.

Miles Morales pókembere igazi hőssé vált. Az emberek visszaváltoztatásában Ganke is szerepet játszott, aki hosszas gyanakvás után végül rájött, hogy barátja a pókember, de megesküdött, hogy nem mondja el senkinek. A pókemberes munkában a legnehezebb az anonimitás megőrzése. (Lásd: Pókember : Nincs Hazaút című filmben). 

Ezt a regényt 
és egyébként a legtöbb pókemberrel kapcsolatos könyvet, filmet, videójátékot és képregényt ajánlom a hozzám hasonló Marvel rajongóknak és kamaszoknak egyaránt!


A következő hivatalosan publikált pókember film a Pókverzum 2 lesz, amely 2022.10.07-én kerül először filmvászonra az InterCom jóvoltából. Minden Pókember rajongónak ott a helye a mozikban egy popcorn és egy üdítő kíséretében! Ha még nem láttad volna a korszakalkotó látványvilágot és epikus történetet ígérő film előzetesét, most pótolhatod 😉

- Hargitai Tamás -
Győri SZC Bolyai János Technikum 9A tanulója

Megjegyzések