"Senki nem tudta annyira
magával ragadni a közönséget, mint nagyapa, aki a kerti lócán mesélés közben,
ültében enyhén előredőlve a botjára támaszkodott, és teli szájjal rágta a
bagót.
- Na de ... ez igaz, nagyapa?-
kérdeztük tőle, ámult unokái.
- Aki csak az igazat mondja, azt
nem érdemes hallgatni - felelte nagyapa.
Ezt a könyvet neki ajánlom."
(Jonas Jonasson)
A szerző ezzel a nagyon találó
ajánlással fején üti a szöget. A regény olvasása közben végig azt érezhetjük,
hogy ennyi valótlanság csakis valós lehet.
2005. május 2-án a sörmlandi
Malmköpingben, az idősek otthonában éppen a 100 éves Allan Karlsson
születésnapi ünnepségére készülődnek. Hivatalos rá a polgármester, a helyi
sajtó, az otthon összes lakója, na meg a teljes személyzet, beleértve a
dührohamairól híres Alice nővért is. Csak éppen a főszereplőnek nem áll
szándékában részt venni rajta, ezért úgy ahogy van, posztópapucsban, zsebében
néhány százassal kilép az ablaka előtti virágágyásba.
A főhősre egyébként jellemző ez
az "ahogy lesz, úgy lesz", életigenlő hozzáállás. Nem tervezi túl a
dolgokat, azok csak megtörténnek vele. Mégpedig általában a lehető
legszerencsésebben. És a lehető legvalószínűtlenebbül.
A virágágyásban sem toporog
sokáig, fájós térde ellenére elbiceg egy pár száz méternyire lévő padhoz, ahol
rápihen az előtte álló cseppet sem hétköznapi kalandokra. A buszállomásra ered,
de nem csak egy utazás, hanem egy pénzzel teli táska is az ölébe pottyan. A
táska eredeti gazdája a bozontos szakállú, zsíros loboncú, NEVER AGAIN feliratú
farmerdzsekis fiatalember persze nem könnyen mond le jogos tulajdonáról, már
csak ezért sem, mert a hátán lévő felirat egy nem éppen legális szervezetet takar.
És itt veszi kezdetét a táska
utáni hajsza, amelyben felbukkan a rendőrség és néhány drogdíler is.
De nem csak a jelen izgalmait
élhetjük át, hiszen a szerző két szálon futtatja a történetet. Megismerjük
Allan Karlsson fordulatos évszázadát is, amelyben nem akárkik szerepelnek:
felbukkan Churchill, akivel együtt stoppolt, Mao Ce-tung felesége, akivel egy
csónakban evezett, de Sztálin is, mint vacsorapartner.
De kanyarodjunk vissza 2005-höz!
Megfáradt százévesünk értékes
szerzeményével meg sem áll Strängnüsig. Azért éppen addig, mert ez volt az első
induló busz úticélja. Jobb helyre nem is kerülhetett volna. Rejtekhelyet adó
erdőt, elhagyott állomásépületet és egy 70 év körüli baseball sapkás férfit
talál - Julius Jonssont - , aki miután felméri Allan helyzetét, (vagyis hogy
pontosan 100 éves, jelenleg a térde nincs csúcsformában és voltaképpen nagyon
örülne, ha már nem kellene többet sétálnia), beinvitálja magához.
"-Tényleg százéves vagy?
Akkor biztosan éhes is lehetsz. Szarvaspörkölt lesz a vacsora, és ital, mert az
minden körülmények között jár, hisz jót tesz a testnek és a léleknek is."
Ezután még jó pár közösen
elfogyasztott ital és közösen megélt kaland vár rájuk, 1-2 gyilkossággal,
további barátokkal és egy elefánttal megspékelve.A szerzőt a svéd Rejtő Jenőnek is
nevezik, hiszen idevarázsolta nekünk a 21. századi Fülig Jimmyt. Letehetetlen
könyv. Ütős poénok, egyszerű, rövid tőmondatok. Brutálisan abszurd cselekmény,
amelyről fejezetről-fejezetre úgy véljük, tovább már nem fokozható. Aztán
mégis.
Nem véletlenül jelentették meg
több mint 30 nyelven, nem véletlenül filmesítették meg 2013-ban, nem véletlenül
született meg a folytatás "A százegy éves ember, aki azon gondolkodott,
hogy túl sokat gondolkodik", és nem véletlenül választottam éppen ezt a
könyvet ajánlómnak.
- Fazekas Somló Áron -
Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium
11. BC tanulója
Megjegyzések
Megjegyzés küldése