Megsebzett szerelem a végletek határán - Az Üvegfiú c. regényt ajánljuk!

Két fiatal felnőtt – Dorián és Zsófi – története szinte átitatja fájdalommal a könyv lapjait. Egyszerre próbáljuk megérteni kialakulóban lévő kapcsolatuk működését, miközben rácsodálkozunk arra, hogy a feltétel nélküli szeretetet elvárása a másik fél iránti kontrollálatlan birtoklási vágyba csap át. Tele sérülésekkel, különböző traumákkal érkeznek meg a történetbe: Zsófi inkább arra vágyik, hogy valaki végre átlásson a szorongásán, valamint az őt mardosó örökös bizonytalanságon. Arra, hogy valaki valóban szépnek lássa és igazán elfogadja őt. Dorián pedig kétségbeesetten keresi önmagát nővére elvesztése után, és az egyetlen kiutat abban látja, hogy szándékosan sebeket ejt a testén. A fájdalom ringatja el a megnyugvás felé, de valójában a mély kötődés az, ami egyszerre vonzza és riasztja is őt. „Az életem elfolyik mellettem érzelmek és történések nélkül. Mintha egy sekély, lassan hömpölygő folyóban ácsorognék gumicsizmában. Hozzám sem ér a víz.” Nagyon izgalmas a regényben az írónő részé...

Egész életemben boldog voltam... - Móricz Zsigmond: A boldog ember

A szerkesztőségbe régi ismerős érkezik, hogy dióhéjban elmesélje az életét. Hej, ha minden dió ekkora volna...

Ahogy halad a történet végig olyan érzésem volt, mintha az én emlékeim elevenednének meg. Apám és nagyapám mesélt így a családunkról és az ismerőseinkről. Szerelmek, csalódások, anyagi csőd, hirtelen meggazdagodás, szegénység, családi viszonyok, barátok, ellenségek, érdekellentétek.

Profi előadások kezdődnek ilyen összefoglalókkal: miről is lesz szó? Például "arról, hogy nem baj, ha szegény az ember, a szegény is hótig él." És valóban. Különösen tetszett, hogy minden fejezet alcíme ígér valamit, de csak azért, hogy aztán sarkaiból fordítsa ki azt a félmondatot, új jelentéssel megtöltve. Felnövekedés ez, mindannyian hasonlóképp jöttünk rá, hogy amit a világból és a benne történtekről gondolunk, csak egy szelet. A létezés valójában a szivárvány minden árnyalatát magában hordozza.


Ilyen sötét időkben boldog emberekről akarunk olvasni. Joó György története rávilágít arra, hogy a boldogság ott bujkál. Mindenben, mindenhol. Csak nézőpont kérdése.

Ne ijesszen meg bennünket, hogy klasszikus szerző tollából származik ez az izgalmas, kacagtató, olykor pedig könnyekig megható mese arról, milyen is volt száz évvel ezelőtt az élete egy átlag, két kezéből élő embernek.

Ha a könyvespolcon nem találod meg az olvasmányt, online itt olvashatod 😉





- K -

 

Megjegyzések