Vendégszerzőnk tollából: A madármegfigyelés fűszere

Zsebedben a világ! Mondják nem is indokolatlanul, mikor többségnél ott lapul a készülék, melyet nemes egyszerűséggel mobilnak szólítunk. Ősszel, ezzel ülsz be a kocsiba és a szaggatott vonalak sebesen szaladnak el melletted. Csak egy közepes termetű ragadozó ül szigorú tekintettel a póznán. De ki lehet ő? Fék, sikerül elcsípni, egy fotó és az app már ki is köpi a nevét, ő egy egerészölyv. Télen a madáretetőre szórt eleségre érkező tarka csapatot figyeled áhítattal, mikor egy szempillantás alatt, mint egy kamikaze vetődik be egy predátorok világában kistermetű számító szárnyas, kitől az egész környék retteg. Cinkék és tengelicek kispiccelnek minden irányban, majd a kampóscsőrű valamit mormol az orra alatt, s megállapítja, legközelebb még ügyesebb leszek. S mivel a kütyüddel felvetted a sztorit, elküldöd a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe, kitől érkezik a válasz, karvaly járt a kertedben.  Tavasszal késő este sétálsz a pároddal, majd eszedbe jut, hogy másnap ki kell h...

Három könyv az erőszakról




Három éven belül három fontos, az erőszak jelenségét vizsgáló könyv jelent meg magyarul is, néhány évvel az eredeti megjelenés után.  A magyar könyvkiadók nem véletlenül döntöttek a kiadásuk mellett: nagy visszhangot kapott és sikert aratott munkákról van szó.


A tudományos élet különös alakja a német Jan Philipp Reemtsma, aki cigarettagyártásból származó hatalmas családi örökségéből társadalomkutató magánintézetet hozott létre.

Vaskos könyvében először az erőszak fogalmát és típusait határozza meg, majd azokat változásokat mutatja be filozófiai, szociológiai szempontból, amelyek a 17. századtól, a modern kor kezdetétől mentek végbe Nyugat-Európában. E civilizációs folyamat eredményeként egyéni szinten nőtt az emberek közötti bizalom és csökkent az erőszak, pontosabban fogalmazva az erőszak az állam monopóliuma lett. Ez azonban újabb kérdéseket vet fel: az állam ezzel az erejével vissza is élhet, és azt is nehéz eldönteni, milyen esetekben válik az erőszak megengedetté. 

Reemstma könyvében a 20. századi rettenet jelképei provokatív módon egymás mellé kerülnek: Auschwitz, a Gulág, Hirosima, sőt még Verdun is. Érdekesség, hogy a szerző hatalmas irodalmi műveltségét felhasználva számos példát mutat be Shakespeare drámáiból is. Összefoglalóan elmondható, hogy leírásai szemléletesek, következtetései logikusak, de a végső választ - amennyiben az létezik - az olvasóra bízza.


Ezzel ellentétben határozott válasza van az amerikai Steven Pinkernek. Pinker foglalkozását tekintve evolúciós pszichológus, de ez nem gátolta meg abban, hogy közel 900 oldalas könyvet írjon az emberi erőszakról. 

Könyvének fő tézise az, hogy az utóbbi négyszáz évben csökkent az erőszak, legyen szó akár a népek közötti háborúkról, vagy akár a családon belüli erőszakról. Elméletét történelmi tények és példák, továbbá több mint ötven grafikon, ábra is igazolja. Egyértelműnek tűnik a csökkenő tendencia a gyilkosságok számának alakulásától a terrorizmus halálos áldozatainak számán át egészen  a feleség megpofozásának elfogadottságának alakulásáig.  Ezzel szemben nő például a békefenntartó műveletek száma és  a vegetarianizmus aránya. 
A civilizációs folyamat bemutatása után - szűkebb szakmájánál maradva - az ember belső démonait veszi górcső alá: a ragadozó hajlamot, a dominanciára való törekvést, a bosszút, a szadizmust és az ideológiákhoz való ragaszkodást. Elismeri, hogy ezek a jelenségek soha nem fognak eltűnni fajunkból, de véleménye szerint e jelenségek intenzitása örvendetes módon csökken. Ezzel párhuzamosan belső angyalaink: az empátia, az önuralom és az értelem erősödnek. 

Kritikusai szerint Pinkernek körültekintőbbnek kellett volna lennie a történelmi források kiválasztásánál. Elemzései szinte kizárólag csak az Egyesült Államokra és Nyugat-Európára terjednek ki. Grafikonjainak, becsléseinek egy részét komolytalannak tartják. Hibái ellenére könyve egy szenvedélyes hitvallás az értelem, a tudomány, a humanizmus és az egyéni szabadságjogok mellett, egy jobb és emberibb világ megteremtéséért.

Nem osztja ezt a derűlátást Jörg Baberowski német történész, akinek a fő kutatási területe a sztálini terror.

A három könyv közül az ő munkája jelent meg a legkésőbb, így reflektál a korábban ismertetett művekre is. Terjedelme az előbbieknek az egyharmadát sem éri el, szövege könnyen érthető, de mondanivalója súlyos. 

A szerző bevallott szándéka az volt, hogy olvasója érezze magát rosszul. Nem csak a leírt rémtettektől, hanem azoktól, az alábbiakban szó szerint idézett kőkemény megállapításoktól is, amelyek kíméletlen tükröt tartanak mindannyiunk elé:





„Az erőszakot nem eszmék és érvek idézik elő, hanem terek, és az ezekben a terekben kialakult helyzetek és cselekvéskényszerek döntik el, hogy mi történik, ha már kitört az erőszak.  Fölötte sem a tettesek, sem az áldozatok nem rendelkeznek szabadon.” 
„Az erőszak a jövőben is része lesz az életünknek. Erről azok az emberek, akik kénytelenek együtt élni az erőszakkal, jóval többet tudnak azoknál, akik csak a békét ismerik. A civilizáció gyógyító erejébe vetett hit illúzió csupán. Az emberek nem békeszerető természetük folytán, hanem félelemből vágynak biztonságra és rendre.” 
„A rend előfeltétele az erőszak korlátozásának, az erőszak pedig a rend fenntartásának eszköze. Hatalom és erőszak nem ellentétes fogalmak. Inkább két oldala ugyanannak az éremnek.
 
„Béke és biztonság csak azért létezik, mert az emberek ölhetnek.”
Összefoglalva: pesszimizmusmát fenntartva a szerző az erőszak minimalizálására szólítja fel korunk emberét, tűnjék ez a harc bármennyire reménytelennek is.




- KP - 

Megjegyzések