Kedves Olvasó!
Te ismered a saját neved történetét?
Florence Knapp első regénye egy igazán különleges történet a nevek varázslatos erejéről, az általuk életre hívott emberek sorsáról, illetve magáról arról - a valóban fontosnak vélt döntésről - melynek eredményeképpen szinte a születés első pillanatától valakivé lesz az éppen világra érkezett apróság.
Mindenkinek szüksége van egy saját névre. Miért ne lehetne hát az akkor egy igazán személyes - akár pillanatnyi, szívből jövő, impulzív - döntés beteljesítő kimenetele, vagy akár éppen egy megfontolt választásé, nem pedig a konvencióknak való kényszeres megfelelés terhe alól kipréselt, örökölt keresztnév.
"Mert egyes férfiak - például Gordon apja - úgy élik le az életüket, hogy tökéletesnek hiszik magukat, és úgy gondolják,hogy a gyerekeiknek és a gyerekeik gyerekeinek is az ő nevüket kell továbbvinniük. Mert néha nagyobb szükségük van az előző nemzedékek elégedettségére, mint a következő generációk szeretetére.
Cora szemében ez mellkasdöngető, törzsi viselkedésnek tűnik."
A könyv érdekes felépítésben tárja elénk azt a három különböző életutat, amelyet Cora és Gordon fia - a három eltérő névválasztás esetén - megél. A ciklikusság is jellemzője a kötet izgalmas szerkesztésének, hiszen az idő múlásával előrehaladva, mindig újabb hét év elteltével pillanthatunk be Bear, Julian, illetve (ifj.) Gordon életébe, méghozzá egészen a kezdetektől: a névválasztás mikéntjétől, egészen annak korántsem elhanyagolható, súlyos következményein át szemlélődve.
A Nevek c. regény nem egy könnyed olvasmány, hiszen központi szerepet kap benne a családon belüli erőszak, ugyanakkor a múlt megértése, valamint az anya-gyermek kapcsolat színtiszta szentsége, a főszereplő - mindhárom sorsában való őszinte létezése, valamint a mély emberi kapcsolódások létrejötte - valamelyest mégis oldják a regény egészét végigkísérő feszültséget.
Az édesanya, Cora karakterét néhol ambivalensnek éreztem, mert hiába látszik a legnehezebb pillanatokban is erősnek, még a "családi hagyományoknak behódolt" életszálban sem lehet igazán boldog, annak ellenére sem, hogy itt valóban beteljesítette a férje akaratát, és hagyta apai ágon továbböröklődni a Gordon nevet. Azonban sajnos ettől nem javul meg egy házasság, és nem férkőzik be több szeretet sem a hétköznapok egyre mélyülő repedéseibe.
"Gordon egyszer azt mondta neki, hogy egy pillangó átlagos élettartama huszonkilenc nap. Azon tűnődik, hogy ha összeadja a világban létezése pillanatait, vajon az ő élettartama hosszabb-e. És vajon melyik a jobb? Ha ezek a napok egyetlen színpompás, intenzív robbanássá sűrűsödnek, vagy ha időnként kihúzzák a tűt a mellkasából, a poros szárnyak új verdesni kezdenek, és kap még egy kis időt, mielőtt újra bezárják?"
A kedvenc történetszálam Bear életét öleli fel. Itt a nővére választja a kisfiú nevét, szerinte olyan "puhának, kedvesnek, és bújósnak" hangzik, de egyben "bátornak és erősnek is", mint egy valóságos medve. És milyen érdekes, beteljesülhet-e a kilencéves kislány jóslata az öccséről? Valóban ilyen emberré válik Bear? Talán igen. Hiszen mit is szoktak mondani? A név kötelez.
"Mondd el a nevem történetét! - kéri Pearl, aki törökülésben ül a konyhapulton, miközben együtt mosogatnak. És Lily elmeséli neki, hogyan történt.
Bear azt javasolta, gondolkodjanak el azon, hogy a saját nevük hogy illeszkedik majd ehhez az új személyhez, aki kiegészíti kettejüket.
- Hát persze! Állati, növényi és ásványi! - lelkendezett. - Az ő neve legyen ásványi eredetű."
Két cselekményszálban tehát nem válhat igazán önfeledt pillanattá a személyesebb névválasztás: Cora nem a családi hagyományoknak megfelelően anyakönyvezteti a kisfiút, ez a cselekedet pedig sajnos áldozatokért kiált...
De vajon, milyen hatást gyakorol mindez Bear, valamint Julian életére? Cora hogyan képes továbbélni kisajátított döntésének nem várt következményeivel? Vajon az ifj. Gordon élete apjáénak megvalósult folytatásává válik?
A regényből minden kiderül, a lapokon szaladó betűk pedig üzeneteket formálnak számunkra. Én leginkább ezt az útravalót fogalmaztam meg magamnak az utolsó oldalak elolvasása után: hiába adnánk szívből jövő gesztust valakinek, ha a saját büszkeségén át nem látja meg benne a valódi szépséget, illetve megbecsülést. Adni csak annak tudunk, aki képes azt őszintén el is fogadni.
~Szeretettel: Barbi
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése